KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A szavak ereje

Fekete Tamás

Sometimes Always Never – amerikai, 2018. Rendezte: Carl Hunter. Írta: Frank Cottrell Boyce. Kép: Richard Stoddard. Zene: Edwyn Collins és Sean Read. Szereplők: Bill Nighy (Alan), Sam Riley (Peter), Alice Lowe (Sue), Jenny Agutter (Margaret), Tim McInnerny (Arthur). Gyártó: Hurrican Films / Goldfinch Studios. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 91 perc.

 

A mogorva, önmagának való és mindenkitől elidegenedett apa és felnőtt, családos fia útnak indul, hogy felkutassák a fiú eltűnt testvérét. Az így kezdődő történetek általában nem sok meglepetést tartogatnak, nem csupán felépítésük, de végkimenetelük is megjósolható – noha A szavak erejében is jócskán akad kiszámítható pillanat, legalább annyi váratlan fordulattal is megajándékoz minket. A forgatókönyvet író Frank Cottrell Boyce eddigi munkáiban előszeretettel ábrázolt való életből vett, a művészi önkifejezésük és kiteljesedésük révén végül személyes és családi tragédiákat okozó alakokat. A Hillary és Jackie zenész nővérpárosa, a Viszlát, Christopher Robin Milnéje, vagy a Michael Winterbottom által rendezett Non-stop party arcok és a Bikatöke hőseinek életében végül mindannyiszor megjelenik a fájdalom és a veszteség, miután valami igazán jelentőset hoznak létre. Az A szavak ereje főhőse pár lépéssel mögöttük jár: hétköznapi ember, aki művészi álmokat nem dédelget, ám ő is teljességgel alárendeli magát egy tevékenységnek. A scrabble-ben és ennek minél tökéletesebbre csiszolt játékmódjában találja meg az élet értelmét, és egyben a kulcsot mindenhez – így eltűnt fiához is a szókirakó segítségével vél utat találni.

Boyce leágazásokkal teli és váratlan irányokba építkező forgatókönyvét az első játékfilmjével jelentkező Carl Hunter vitte vászonra. Képi világa Wes Andersont idéző játékossággal teli és elidegenített, miközben előszeretettel választja el egymástól szereplőit, és zárja scrabble-betűt idéző négyzetes keretbe, hogy ezek a kis építőkockák egymás mellé kerülve végül mégis összeálljanak egy jelentéssel bíró, személyes állítássá.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/05 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14093