KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Jóemberek

Tosoki Gyula

Good People – amerikai, 2014. Rendezte: Henrik Ruben Genz. Szereplők: Kate Hudson, James Franco, Tom Wilkinson. Forgalmazó: ADS Service. 91 perc.

 

A kortárs bűn- és akcióorientált filmek rendre belepusztulnak a nagyot akarásba: a thrillerek alkotói például a végítéletszerű finálékban sokszor annyira túltolják a feszültségépítést, hogy alig valami marad a suspense-ből, nem beszélve arról, hogy egyszerre próbálják hangsúlyozni hőseik sérülékenységét és kivételes állóképességét. A monomán módon visszatérő zárókép is nagyon unalmas már a vértől csatakos átlagpolgárról, aki hiába gyűrte le az ellent, a győzelmét sokkal kevésbé lehet komolyan venni, mint a klasszikus filmekben lehetett. A Jóemberekkel is ez az egyik probléma. Pedig a film alapötlete korrekt videothrillert ígér (a hitelezőik által fenyegetett, alsóközéposztálybeli házaspár véletlenül szembetalálkozik egy rakás pénzt rejtő táskával, amire egyébiránt két rivális bűnszövetkezet pályázik), és még a sztori kibontása is többé-kevésbé érdekes, ám a teljes játékidő negyedét kitevő, véres-verítékes végkifejlet nem feszültséggel teli, hanem hovatovább komikus. Négy irányból érkező ellenfelek csapnak össze, úgy, hogy végül egyetlen épkézláb szereplő nem marad a színen, és akik túlélik a mészárlást, azok is beszereznek néhány – egyenként halálosnak tűnő – sérülést. A figurák ilyen tömeges amortizálódása még az akcióműfajban is párját rikítja. Pedig a nyitány rablását még éppenhogy úgy rögzítette Henrik Ruben Genz rendező (Pardon, Borzasztó boldog, Kínai szerelem), hogy csak hanghatásokkal tájékoztatta, míg a látványból rafináltan kizárta a nézőt – a másfél perces jelenet mégis sokkal hatásosabb lett, mint a zárlat álmosító erőszakorgiája.

Extrák: Nincs semmi.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/04 64-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12697