KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Elbaltázott nászéjszaka

Harmat György

San Franciscóban, a Jack Kerouacról elnevezett utcában van egy művészklub, ott adja elő Charlie – diaképek és zene kíséretével – rapre emlékeztető költeményeit. Charlie alakítója Mike Myers, akit Wayne-ként ismerünk az ő világából, ugyanazt a lökött figurát játssza most is, csak valamivel kevesebbet vigyorog, egy fokkal finomabb, kettővel érzelmesebb. Charlie félelmét a komoly párkapcsolattól dús képzelőereje támogatja: legutóbbi partnerében maffiózót sejtett, ezért szakított vele. Ki másba is szerethetne bele legközelebb, mint egy bájos henteslányba? Adott Charlie paranoiája, egy újságcikk keltette gyanú, aztán már hiába fogja a fejét: „fejszés gyilkost vettem feleségül” – ahogy az eredeti cím mondja René Clair egykori szerelmi komédiájára utalva (Boszorkányt vettem feleségül). A romantikus – a „crazy” – és a bűnügyi vígjáték műfaji sajátosságai készségesen olvadnak át egymásba, az alkotók ugyanis ügyesen használnak fel szokványt és újdonságot, újdonságnak mutatkozó szokványt és szokványnak mutatkozó újdonságot. Tartalmilag a legszellemesebb ötlet a beosztottja kívánságára a tévékrimik „vadzsaruját” eljátszó rendőrfőnök epizódja, formailag pedig a jelenetváltás sajátos módja: az egyik kép váratlanul foglalja el – először csak részben – a másik helyét, így egyszer például az az érzésünk támad, mintha a villamos betérne a szórakozóhelyre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/06 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1181