KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/augusztus
KRÓNIKA
• Kézdi-Kovács Zsolt: Marcorelles
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A hold igen kedvesen süt Cannes
• Kézdi-Kovács Zsolt: Film és szabadság A határok nélküli moziról
MAGYAR MŰHELY
• N. N.: Fénykép a tanítványoknak… Emlékek Balázs Béláról – részletek Tényi István filmjéből

• Bikácsy Gergely: Bíbor onánia Borowczyk Erkölcstelen meséiről
• Koltai Ágnes: Bizarr szentség Dušan Makavejevről
• Makavejev Dušan: Hogyan tiltották be a W. R., Az organizmus misztériuma című filmemet?
• N. N.: Dušan Makavejev filmjei
• Sneé Péter: Vastag hóréteg borít minket Budapesti beszélgetés Dušan Makavejevvel
• Takács Ferenc: Az élet ősze Monty Python avagy a hülyéskedés diadala
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Cédával álmodni jó Könnyű vér
• Báron György: Rendőrgyilkosság A halál villamosa
LÁTTUK MÉG
• Kovács András Bálint: A tengeralattjáró
• Zalán Vince: A nagy kékség
• Koltai Ágnes: Bízzál bennem!
• Schubert Gusztáv: Babette lakomája
• Ardai Zoltán: És isten megteremté a nőt
• Tamás Amaryllis: Furfangos gályarabok
• Fáber András: Az operaház fantomja
• Szemadám György: Higgy neki, hisz zsaru

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A tűzből nincs kiút

Vaskó Péter

 

A gyászévek letelte után megindult szeptember 11-i trauma játékfilmes kibeszélése és gyászmunkája is, egyelőre a szélekről, súrló témákkal. A 49-es létra a tűzoltókra való emlékezéssel operál. Persze egyszál égő toronyházat sem látunk, de világos, hogy hommage ez a javából, tiszteletadás és koszorúzás. Olyannyira világos, hogy már-már bántó a fénylően puritán tökéletesség – a túladagolt pátosz és nagyszerűség elkezd önmaga ellen dolgozni. Az egyszerűségében tökéletes bátor kis nagyember ideálmítosza eltünteti és felfalja a megmutatni kívánt figurát, csak kötelességteljesítő példaképet, csillagokat, sávokat és dísztemetést hagy belőle.

A főhős Jack Morrison (Joaquin Phoenix) Micimackó és Füles keveréke: maga a romlatlan amerikai gyermek – ártatlan, szégyellős mégis hősies. Tiszta szívű puritán, akitől távol áll a világ szennye, még feleségét is rámenős haverja szólítja le neki, és az egyetemes erkölcs nevében nekimegy becsajozós nős kollégájának. Az a típus, akit lányos anyák nagy tömegben klónoztatnának. És mindezek tetejébe tűzoltó, tehát bátor. A „bátor tűzoltó” tulajdonképpen tautológia – gyáva ember nem megy égő házba, nem vonul ki autópályák vérmocskos árkaiba lemezollóval szétválasztani a fémet a hústól. Egyszóval Jack Morrison tökéletes.

Hősünk egyetlen hibája, hogy túl jó és túl bátor. Emiatt ugyanis otthoni konfliktusai vannak a szép tűzoltónéval (neki egyetlen dolga és szerepe az otthonülő aggódás), aki folyvást szemére veti, hogy ne legyen már annyira bátor (ami szintén roppant eredeti elem).

A film ennek a legigazabb, egyenes és tiszta embernek a történetét mondja el, és a narráció is olyan tiszta és egyenes, mint a kanadai államhatár. Az égő házban rekedt, sebesült Morrison flashbackben gondolja végig egyenes és tiszta életét tűzoltó-újonc korától sok nagy lángoló csatán át eme végzetes pillanatig. Hogyan melegedett össze hasonlóképpen tökéletes társaival (parancsnok: John Travolta), hogyan lett a jóban-rosszban összekovácsolódó fecskendő-testvériség tagja, hogy mentett meg életeket és veszített el barátokat, míg most hősileg ő is elvész.

És ez tényleg mind szép és jó, tiszta, nemes, férfias és csurig, a karimáig értéktelített – mégis, az embernek a film alatt végig az az érzése, mintha a gyerekkori rágópapír-gyűjteményét nézegetné. Esetleg mintha egy zöldkártya-igénylők számára készített patrióta oktatófilmet látna annyi egyenruhával, jelvénnyel, tisztelgéssel és meghatottsággal, hogy nézni is tereh. De A 49-es létra mégis leginkább amerikai rituális önigazolás és önnyugtatatás – példaképfestészet erős neokonzervatív tekintélykontúrokkal.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/02 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4816