KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/július
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Szerkesztőség!
• N. N.: Hibaigazítás

• Forgách András: A káosz gyémánttengelye Ran
• Schubert Gusztáv: A gyöngédség forradalma Pozsony
• Varga György: A nonkonformizmus lova Beszélgetés Jan Němeccel
• Zalán Vince: Kelet-nyugati átjáró Berlinale
• Birinyi Éva: Drakulák és denevérek Fantasztikus filmek fesztiválja
FORGATÓKÖNYV
• Kornis Mihály: Magyar Rekviem
KRITIKA
• Székely Gabriella: Elfogytak a fotók Napló apámnak, anyámnak
LÁTTUK MÉG
• Kövesdy Gábor: Drágám, a kölykök összementek
• Megyesi Gusztáv: Aszex
• Báron György: Goodbye Emmanuelle
• Koltai Ágnes: Menekülő ember
• Hegyi Gyula: Tango és Cash
• Schubert Gusztáv: A ragadozó
• Tamás Amaryllis: A rendőrsztori folytatódik
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Szigetnapló három lexikonról Lexikon-izgalmak
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Panoráma, avagy a legfőbb érték az ember

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Éjszakai boszorkányok

Kulcsár Mária

 

Zavarba hozó film. A nézőt feszengő szégyenérzet keríti hatalmába, mert képtelen kellő tisztelettel, átéléssel szemlélni a vásznon megelevenedő történetet, mely a II. világháború hős szovjet pilótanőiről szól. Ezek az asszonyok valóban éltek, harcoltak, sokszor hallottunk róluk, elgondolkoztató a sorsuk: mi késztet egy majdnem-kamasz lányt, hogy egyenruhába bújjon, küzdjön, sebesüljön, meghaljon? Mit érez a fiatal családanya, ha férfi módjára ölnie kell?

Nem félnek? Nem ellenkezik egészséges életösztönük? Miért vállalják a háborút, a katonasorsot? A film nem ad, nem is keres választ. Úgy tetszik, Jevgenyija Zsigulenko rendezőnő az egyetlen ember, akiben fel sem merültek ezek a kérdések. (Pedig úgy hírlik, maga is átélte az eseményeket, melyek filmjében láthatók.) Ő fényesre mosott hajukon gondosan vasalt egyensapkát viselő leánycsapatokat mutat, akik jólnevelten szembefordulva a kamerával, szorgalmasan viháncolnak vagy repülőgépeiket takarítják. Időnként aláhullnak az égből, mint szárnyaszegett méhecskék és meghalnak, a megmaradottak pedig sírnak. A légicsatákat műteremben fölvett közelképek illusztrálják, melyekben a lányok ádáz arcokat vágnak. Csak sajnálni lehet a színészeket. Ki tudna eljátszani egy a Kisdobos lapjairól kivágott képregényfigurát?   Mit mondhatott a rendezőnő az ezred kis patronáltját játszó fiúcskának, miért vigyorogjon lelkesen, mint a vadalma, az egész történet során, miután apját, anyját elvesztette?

Két dolog szól mégis a háború szebb sorsra érdemes hősnőiről, halottairól. Az egyik a felhővé vált pilótanőkről szóló dal, aminek azonban kevés köze van a filmhez. A másik egy tréfásnak szánt jelenet, mely a rendező szándéka ellenére a háborúba taszított békés polgár igazi drámáját rejti. A már említett gyerekkatona barátkozni akar egy négy-ötéves lánykával, s mivel más játékot nem ismer, rákiált: „Vigyázz! Jobbra át! Indulj!” A kislány elsírja magát: „Nem akarok!” Tizenöt másodperc; kevés ahhoz, hogy visszaadja e sikerületlen mű hitelét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/03 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6652