KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/július
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Szerkesztőség!
• N. N.: Hibaigazítás

• Forgách András: A káosz gyémánttengelye Ran
• Schubert Gusztáv: A gyöngédség forradalma Pozsony
• Varga György: A nonkonformizmus lova Beszélgetés Jan Němeccel
• Zalán Vince: Kelet-nyugati átjáró Berlinale
• Birinyi Éva: Drakulák és denevérek Fantasztikus filmek fesztiválja
FORGATÓKÖNYV
• Kornis Mihály: Magyar Rekviem
KRITIKA
• Székely Gabriella: Elfogytak a fotók Napló apámnak, anyámnak
LÁTTUK MÉG
• Kövesdy Gábor: Drágám, a kölykök összementek
• Megyesi Gusztáv: Aszex
• Báron György: Goodbye Emmanuelle
• Koltai Ágnes: Menekülő ember
• Hegyi Gyula: Tango és Cash
• Schubert Gusztáv: A ragadozó
• Tamás Amaryllis: A rendőrsztori folytatódik
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Szigetnapló három lexikonról Lexikon-izgalmak
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Panoráma, avagy a legfőbb érték az ember

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Szabó-Sipos Tamás (1937–1985)

Antal István

 

Megint szegényebb lett a magyar animáció. Szegényebb lett egy rendezővel, és szegényebb lett egy műfajjal, amit egyszemélyben ő képviselt. Szegényebb lett egy legendával és sok-sok anekdotával, és szegényebb a lehetőségekkel, amelyeket ez a pálya ígért. Érezhetően és bizonyíthatóan messzebb került az intellektuális nagykorúságtól, Meghalt Szabó-Sipos Tamás. Egyesek számára már soha nem lesz több, mint Dr. Agy figurájának megteremtője, mások számára pedig már nem lehet kevesebb, mint a saját lehetőségeit totálisan megvalósító, filozofikusán oktató animációs esszéfilmezés ígérete. Megint szegényebb lett a magyar film egy olyan rendezővel, akinek valós értékei reprodukálhatatlanok, mert megvalósult művei alatta maradtak annak a – kivételes – szellemi energiának és igényességnek, amelynek a kizsákmányolása árán készültek. És amelyet nem kis mértékben saját maga zsákmányolt ki leggyakrabban. Sok más filmrendezőhöz hasonlóan, a soha meg nem valósult álmok megteremtője volt Szabó-Sipos Tamás is. Ezek az álmok mégsem hasonlítottak az asztalfiókzsenik terveihez.

Született interpretator volt. A legigényesebb, a legbulldogszerflbb, legszenvedélyesebb fajtából. Korunkban, amikor – legalábbis úgy tűnik – az interpretátorművész típusa nem túl népszerű és sokak számára nem is aktuális.

– „A Rózsa Ferenc-díjat vártam” – mondta öngúnnyal ő is, a Balázs Béla-díj kézhezvételekor. 1965-ben megcsinálta a Homo Fabert, amellyel mindenféle komolyan vehető előzmény nélkül megteremtette a társadalmi és történelmi jelenségeket vizsgáló esszéfilmek lehetőségét az animációban. A Homo Faberrel nyert egy csomó díjat, és ez a film lett az a ketrec, amelyből későbbi pályája során már nem tudott kilépni: nem hagyták, vagy nem hagyta magát. Ennek a filmnek köszönhető a Magyarázom a mechanizmust sorozat 10 epizódja (1968) és a további Magyarázom... sorozat filmjei, amelyek példátlan népszerűséget biztosítottak a rendező-írónak, de a Homo Faberrel kidolgozott mintát egyre inkább felhígították. Utolsó munkája, a Mi az SI? ígért minőségi ugrást: nem láttam még ismeretterjesztő filmet ehhez hasonlítható vizuális igényességgel megalkotva. Elmaradt a folytatás.

Ez sem kevés, de Szabó-Sipos Dylan Thomashoz mérte magát. Egy elvetélt marionett-filmterve kapcsán mesélte, hogy a mozgatást segítő zsinóroknak szánja a főszerepet: hadd lássuk, hogy milyen erők rángatják a nézőket.

Az ő zsinegei – azt hiszem – alkatához mérten, túl szorosan fogtak. Boldogtalan ember és boldogtalan művész volt. Vagyunk néhányan, akik hordozunk magunkban egy hitelesnek vélt képet róla. Egy idő után – gondolom – majd ez is eltűnik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/12 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5967