KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/július
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Szerkesztőség!
• N. N.: Hibaigazítás

• Forgách András: A káosz gyémánttengelye Ran
• Schubert Gusztáv: A gyöngédség forradalma Pozsony
• Varga György: A nonkonformizmus lova Beszélgetés Jan Němeccel
• Zalán Vince: Kelet-nyugati átjáró Berlinale
• Birinyi Éva: Drakulák és denevérek Fantasztikus filmek fesztiválja
FORGATÓKÖNYV
• Kornis Mihály: Magyar Rekviem
KRITIKA
• Székely Gabriella: Elfogytak a fotók Napló apámnak, anyámnak
LÁTTUK MÉG
• Kövesdy Gábor: Drágám, a kölykök összementek
• Megyesi Gusztáv: Aszex
• Báron György: Goodbye Emmanuelle
• Koltai Ágnes: Menekülő ember
• Hegyi Gyula: Tango és Cash
• Schubert Gusztáv: A ragadozó
• Tamás Amaryllis: A rendőrsztori folytatódik
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Szigetnapló három lexikonról Lexikon-izgalmak
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Panoráma, avagy a legfőbb érték az ember

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

1895–1995

[Krúdy tárcájáról]

Kelecsényi László

Százévesnek tűnik fel nekem a mozi – írta Krúdy Gyula egy alkalmi cikkében, pedig akkor ínég csak huszonöt éves colt a találmány. Mostanáig úgy hihettük, hogy csak ebben az 1920-ban keletkezett, Ha én filmet írnék, című vallomásszerű kisprózájában szentelt külön figyelmet a mozgóképnek. A bőséges termékenységű író kötetben eddig kiadatlan publicisztikáit kutatva bukkantam az alább közölt cikkre, amelyben Valdemar Psilander halála ürügyén elmélkedik Krúdy a sztárrendszer és a közönséglélektan összefüggéseiről.

A hétévi tündöklés után 33 éves korában váratlanul elhunyt első nagy férfisztár tehetséges is volt, nemcsak népszerű. Első filmsikere, a Dorian Gray arcképe zárta be az elegáns úriember szerepkörébe. 1914-ben Pesten is járt, s fellépett a Roval Orfeumban. Krúdy talán ekkor látta színpadon, s felkeltette érdeklődését az ő Szindbádjához külsőleg hasonlatos figura. Másként mire vélhetnénk ezt a tanulmányszerűen mély – és máig helytálló! – elemzést, melyet a szívelégtelenségben elhalt sztár halálakor közzétett.

Filmtudósokat megszégyenítően szociografikus alapossággal ismeri a nézők igényeit: a lelki szegénység növeli ideállá a mozi sötétjében a vásznon megjelenő emberi alakmást – állítja. Amit pedig a műveltek és a műveletlenek közötti szakadékról ír, mintha a két kultúra teoretikus megállapításainak előlegezése lenne. Pedig Krúdyról közismert, hogy nem könyvtárakban szerezte műveltségét – csak a józan ész munkálkodott benne, s vezette tollát, mikor ezt a feledésből most kimentett vasárnapi tárcáját papírra vetette, s a Magyarország című napilap 1917. október 14-i számában, a Pesti levelek sorozatában megjelentette.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/02 18. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=422