KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/július
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Szerkesztőség!
• N. N.: Hibaigazítás

• Forgách András: A káosz gyémánttengelye Ran
• Schubert Gusztáv: A gyöngédség forradalma Pozsony
• Varga György: A nonkonformizmus lova Beszélgetés Jan Němeccel
• Zalán Vince: Kelet-nyugati átjáró Berlinale
• Birinyi Éva: Drakulák és denevérek Fantasztikus filmek fesztiválja
FORGATÓKÖNYV
• Kornis Mihály: Magyar Rekviem
KRITIKA
• Székely Gabriella: Elfogytak a fotók Napló apámnak, anyámnak
LÁTTUK MÉG
• Kövesdy Gábor: Drágám, a kölykök összementek
• Megyesi Gusztáv: Aszex
• Báron György: Goodbye Emmanuelle
• Koltai Ágnes: Menekülő ember
• Hegyi Gyula: Tango és Cash
• Schubert Gusztáv: A ragadozó
• Tamás Amaryllis: A rendőrsztori folytatódik
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Szigetnapló három lexikonról Lexikon-izgalmak
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Panoráma, avagy a legfőbb érték az ember

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ballistic – Robbanásig feltöltve

Pápai Zsolt

 

Nincs művészet, amelyben a különböző stílusirányzatok vagy éppen divatok oly rövidlejáratúak lennének, mint a filmben, trendek jönnek és mennek, egyetlen évtizednél tovább sosem maradva. A nyolcvanas évek közepén az egész világot delejezték John Woo és hongkongi harcostársai a heroic bloodshed kikeverésével, azonban mára ez a műfaj is kifáradt, a szellemétől megérintett filmek java így jobb esetben érdektelennek, rosszabb esetben komikusnak hat.

Szó se róla, a Ballistic alkotói mély alázattal nyúltak a zsánerhez, vérkomolyan vették a műfajt – de éppen ezzel travesztálták azt. A meglehetőst bárgyú, ámde kusza vonalvezetésű sztori egy apró, az emberi bőrbe beépíthető új csodafegyver körül bonyolódik, amit a gonoszok gonosza iparkodik megszerezni, mindhiába, mert összeakad a gyilkosok gyilkosaival. A három központi figurát mozgató mesében jó ideig az sem világos, hogy ki harcol ki ellen, de ennél is nagyobb zavart okoz, amikor végre tisztázódnak a viszonyok. Az összekutyult motivációk leplezése, illetve a narratív lyukak kitömködése céljából a – nomen est omen – Kaos művésznévre hallgató, thai származású direktor élesben vett és keményre főtt akciójelenetek sorával próbálkozik, amelyek kivitelezése annyira leköti figyelmét, hogy a színészek instruálására már végképp nem marad energiája. Hagyján, hogy Ray Park egyetlen pillanatra sem mutathatja meg kivételes harcművészeti adottságait, a mufurc Antonio Banderas, a mord Lucy Liu vagy az örökösen hunyorgó Gregg Henry még a film és műfaja iránti maradék bizalmat is kiöli a nézőből. A heroic bloodshednek maga John Woo adta meg a kegyelemdöfést hollywoodi munkáival a kilencvenes évek elején, és a feltámasztására nem is tett kísérletet azóta. Amit azonban Woo tud, azt Kaos nem. A zsáner ideje lejárt, a Ballistic ezért is nagyon fájdalmas élmény. Fájdalmas, mint golyó a fejben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/08 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2283