KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/július
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Szerkesztőség!
• N. N.: Hibaigazítás

• Forgách András: A káosz gyémánttengelye Ran
• Schubert Gusztáv: A gyöngédség forradalma Pozsony
• Varga György: A nonkonformizmus lova Beszélgetés Jan Němeccel
• Zalán Vince: Kelet-nyugati átjáró Berlinale
• Birinyi Éva: Drakulák és denevérek Fantasztikus filmek fesztiválja
FORGATÓKÖNYV
• Kornis Mihály: Magyar Rekviem
KRITIKA
• Székely Gabriella: Elfogytak a fotók Napló apámnak, anyámnak
LÁTTUK MÉG
• Kövesdy Gábor: Drágám, a kölykök összementek
• Megyesi Gusztáv: Aszex
• Báron György: Goodbye Emmanuelle
• Koltai Ágnes: Menekülő ember
• Hegyi Gyula: Tango és Cash
• Schubert Gusztáv: A ragadozó
• Tamás Amaryllis: A rendőrsztori folytatódik
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Szigetnapló három lexikonról Lexikon-izgalmak
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Panoráma, avagy a legfőbb érték az ember

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Bán Róbert (1925–2003)

Kelecsényi László

 

1965-ben vagy ’66-ban jártunk. Az Egyetemi Színpad egyik filmvitáján tűnt föl különös alakja. Ferde metszésű szemei, koromfekete haja egy távol-keleti urat sejtettek. Míg meg nem szólalt, folyton rajzolt. A raccsolása pedig a franciákat idézte. Az új hullám taraján lebegtünk, itt, Pesten legalábbis. De se nem japán, se nem gall – Bán Róbert volt a szavaival azonnal figyelmet keltő úriember a bölcsészkari teremben. Oda kellett figyelni rá. Metszően okos dolgokat mondott. Akkor már hírneves filmkritikus, s épp az idő tájt debütáló rendező.

Bárdos Artúr tanoncának, a pszichológia-művészettörténet szakot politikai újságírásra cserélő, majd azért a filmfőiskolát is kijáró Bán Róbertnek épp akkor mutatták be első önálló játékfilmjét. Negyvenéves múlott éppen. A Játék a múzeumban nem lett filmtörténeti alapmű, kézikönyvek állandó hivatkozási alapja. A mesterség biztos tudásáról tanúskodott, mint ahogy önálló rendezői pályafutásának további darabjai. Három-négyévente tett le az asztalra egy-egy újabb filmet. Kötelességének tudta, hogy szórakoztassa a nézőket. Készített színészekre építő vígjátékot (Mi lesz veled, Eszterke?), vérbeli krimit (A gyilkos a házban van), korhűen szellemes irodalmi adaptációt (Kísértet Lublón).

A filmes szakma mindenese volt. Se szeri, se száma különféle felvállalt szerepeinek. Éveken át szinkronrendező, majd mások ötleteinek útját egyengető dramaturg, az amatőr-filmesek elnöke, filmforgalmazási tanácsadó, a filmtörténet főiskolai tanára. Amikor már nem jutott önálló rendezéshez, kitalált magának egy új feladatot. Jávor Pál megannyi mozi-varázslatából összerakott egy ráadás-filmet (A Jávor, 1986) Egy pillanatra sem szűnt meg filmesnek lenni. Még a tavaly decemberi sajtóvetítéseken is felbukkant összetéveszthetetlen alakja.

Most végleg elment, aki egész életét a mozi nem szűnő bűvöletében töltötte. Nemcsak filmes volt, de remekül rajzolt is. Lesz-e vajon, aki ennek a celluloid-szalagtól mostanában végképp búcsút vevő nemzedéknek portré-sorozatát egyszer megrajzolja?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/02 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2063