KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/július
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Szerkesztőség!
• N. N.: Hibaigazítás

• Forgách András: A káosz gyémánttengelye Ran
• Schubert Gusztáv: A gyöngédség forradalma Pozsony
• Varga György: A nonkonformizmus lova Beszélgetés Jan Němeccel
• Zalán Vince: Kelet-nyugati átjáró Berlinale
• Birinyi Éva: Drakulák és denevérek Fantasztikus filmek fesztiválja
FORGATÓKÖNYV
• Kornis Mihály: Magyar Rekviem
KRITIKA
• Székely Gabriella: Elfogytak a fotók Napló apámnak, anyámnak
LÁTTUK MÉG
• Kövesdy Gábor: Drágám, a kölykök összementek
• Megyesi Gusztáv: Aszex
• Báron György: Goodbye Emmanuelle
• Koltai Ágnes: Menekülő ember
• Hegyi Gyula: Tango és Cash
• Schubert Gusztáv: A ragadozó
• Tamás Amaryllis: A rendőrsztori folytatódik
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Szigetnapló három lexikonról Lexikon-izgalmak
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Panoráma, avagy a legfőbb érték az ember

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

BoJack Horseman

A ló túlsó oldala

Pernecker Dávid

BoJack Horseman a legtragikusabb önsorsrontó sorozathős Don Draper óta.

 

„Te vagy BoJack Horseman, erre pedig nincs ellenszer” – mondja ezt egy kevély kanca fiának, a kötött pulcsiba bújtatott búsképű lóembernek, akinek mindene megvan, még sincs semmije. Raphael Bob-Waksberg animációs sorozatának címszereplője a ‘90-es évek legünnepeltebb hollywoodi tévésztárja volt, jelenleg viszont csak egy nagynevű bukott senki, aki alkohol- és drogproblémákkal küzdve próbálja meg palástolni szétesését.

Annak ellenére, hogy Bob-Waksberg őrült emberállatokkal és állatemberekkel megtöltött valóságában a szürreális és abszurd vizuális humor alapvető lételem, a fájdalmas önkeresésébe folyamatosan belebukó BoJack álomgyári szatírába oltott megváltástörténete mégsem frappáns szóviccei, eldobható slaptsick-poénjai (egy titkárgekkó tapadós kezéhez ragadnak az iratok), paródiái (BoJack Seinfeldet idéző stand-up műsora) miatt válik maradandó alkotássá. Noha első ránézésre nem úgy indul, Bob-Waksberg idézőjeles komédiája mégis egy szempillantás alatt válik kíméletlen létkérdésekkel sokkoló egzisztencialista drámává.

Az önző, ostoba, kapzsi hollywoodi vízfestékvilágban felsorakozó hülyék ugyanis a kacagtató felszín alatt mély, végtelen szomorúságukban is mindennapos problémákkal küzdenek. Lehet, hogy Mr. Peanutbutter, a BoJacket trónjáról letaszító gigasztár emberkutya fergetegesen küzd az orvosa által ráerőszakolt műanyaggallérral, de igazi harcát mégis a kiborító lelkesültsége által leplezett párkapcsolati neurózisával vívja. BoJack karrierista macskaügynökének telefonja mellett ott van egy unaloműző kaparófa, de cicajátékaival és kamubarátjával (három gyerek egymás vállán, egy ballonkabátba bújva) csak rettentő magányát próbálja meg leplezni.

A legösszetettebb nyomorúság természetesen BoJack szilánkokra tört életét emészti fel. A hollywoodi dombokra emelt kastélyának izoláltságában, az elmúlt sikerek kulisszái közt érződik leglátványosabban egyedülléte. Ugyan vele él a butácska, semmire se jó Todd, aki BoJack cinikus gorombasága ellenére is barátjaként szereti az életunt lovat, de azt még BoJack sem tudja bevallani magának, hogy azért nem tudja elküldeni a valamilyen oknál fogva nála héderező srácot, mert ő az egyetlen, akin egyszerre tudja kitölteni elfojtott frusztrációit és kapcsolatéhségét.

Ez a kettősség határozza meg BoJack páratlan karakterét. Tragikus önsorsrontása abból a feldolgozhatatlan ellentétből ered, hogy különbnek és szerethetőbbnek érzi magát másoknál, ennek ellenére viszont mégis megmagyarázhatatlanul boldogtalan – míg a lenézettek boldogok. Bob-Waksberg pedig rendkívül empatikusan viszonyul kiállhatatlanságában is imádni való anti-hőséhez, elképesztő érzelmi árnyaltsággal, érzékenyen és aprólékosan építi fel egy olyan sajnálatra méltó figura szellemi-lelki kálváriáját, aki a destruktív melankólia és a fertőző depresszió sötét hollywoodi útvesztőiben próbálja meg leküzdeni az őt felemésztő bánatot.

Míg az első évadban BoJack rádöbben arra, hogy élete talán azért vett komor fordulatot, mert nem volt igazán jó senkihez, addig a második és harmadik évadban annak a lehetőségeit kutatja, hogy ha megtanulná szeretni társait, akkor vajon saját magát is megszeretné-e? Ha pedig épp jó úton jár – ha végre valaki megérti és figyel rá – akkor arról készakarva tér le, hisz retteg attól, hogy mi vár rá egy jobb jövőben.

Akárcsak Don Draper a Reklámőrültekből, BoJack is egyszerre tévelyeg a múlt csapdájában (folyamatosan saját régi sorozatát nézi) és egy szép új énkép délibábjában. Mikor pedig BoJack álma teljesül, és ő játszhatja el a példaképéről szóló életrajzi film főszerepét, a múlt és a jövő összefonódik egy gyomorba vágó pillanatra, minden megváltozik. A kérdés az marad, hogy merre tovább, és hogy nincs-e késő BoJack számára?

Bob-Waksberg a tradicionálisan egyszerű és egyértelmű válaszokkal dobálózó animációs- és szituációs komédiák trendjével szembefordulva nem mutat körvonalazható kiutat hősei számára. Az életben ugyanis – főleg, ha az olyan spirituálisan ínséges, mint Bojack élete – nincsenek könnyű kiutak.

 

BoJack Horseman – amerikai rajzfilm-sorozat, 2014-2016. Kreátor: Raphael Bob-Waksberg. Rendezte: JC Gonzales, Amy Winfrey. Forgalmazó: Netflix. 39x25 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/02 44-45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13059