KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/július
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Szerkesztőség!
• N. N.: Hibaigazítás

• Forgách András: A káosz gyémánttengelye Ran
• Schubert Gusztáv: A gyöngédség forradalma Pozsony
• Varga György: A nonkonformizmus lova Beszélgetés Jan Němeccel
• Zalán Vince: Kelet-nyugati átjáró Berlinale
• Birinyi Éva: Drakulák és denevérek Fantasztikus filmek fesztiválja
FORGATÓKÖNYV
• Kornis Mihály: Magyar Rekviem
KRITIKA
• Székely Gabriella: Elfogytak a fotók Napló apámnak, anyámnak
LÁTTUK MÉG
• Kövesdy Gábor: Drágám, a kölykök összementek
• Megyesi Gusztáv: Aszex
• Báron György: Goodbye Emmanuelle
• Koltai Ágnes: Menekülő ember
• Hegyi Gyula: Tango és Cash
• Schubert Gusztáv: A ragadozó
• Tamás Amaryllis: A rendőrsztori folytatódik
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Szigetnapló három lexikonról Lexikon-izgalmak
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Panoráma, avagy a legfőbb érték az ember

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Amador

Pálos Máté

Amador – spanyol, 2010. Rendezte és írta: Fernando León de Aranoa. Kép: Ramiro Civita. Zene: Lucio Godoy. Szereplők: Sonia Almarcha (Yolanda), Celso Bugallo (Amador), Fanny de Castro (Puri), Antonio Durán Morris (Samuel). Gyártó: Reposado Producciones / Mediapro. Forgalmazó: Cirko Film – Másképp Alapítvány. Feliratos. 110 perc.

A kortárs spanyol művészfilm excentrikus auteurjei, Almodóvar, Luna és Medem árnyékában Fernando León de Aranoa halk szavú filmdrámái visszafogott érzékenységükkel és lírai-realista ábrázolásmódjukkal hívták fel magukra a figyelmet az ezredforduló környékén. A forgatókönyvíróként korábban főleg vígjátékokon edződött rendező a Barrio – Külvárosi utcákban (1998) és a Napfényes hétfőkben (2002) hitelesen ábrázolta a társadalom perifériáján tengődő külvárosi kiskamaszok kilátástalan unalmát vagy az ötven felé munkájukkal együtt büszkeségüket is elveszített férfiak kétségbeesését, és jó dramaturgiai érzékkel váltogatta a középpontba állított kisközösség tagjaihoz kötődő történetszálakat, a barátság univerzális értékére irányítva a figyelmet.

Noha a pénztelenség problémájának társadalmi dimenziója ezúttal kissé kidolgozatlan marad, az Amadorban ugyanilyen aprólékosan kiegyensúlyozott dramaturgiával beszéli el Marcela, a fiatal bevándorlólány drámáját, aki egy öreg haldokló férfivel kötött barátságból, majd meglepő módon a férfi halálából merít erőt ahhoz, hogy megoldja válságba jutott életét, és várandósan lelépjen tudatlanságban hagyott férjétől. Míg a finom humort sem nélkülöző forgatókönyv ügyes kihagyások, összetett mellékszereplők és kétértelmű jelenetek segítségével vezeti a nézőt az orránál fogva, fenntartva a nem túlságosan összetett sztoriban rejlő feszültséget, a korábbi filmek kellemesen melankolikus hangulata és jól eső humanizmusa az Amadorban túláradó költői szimbólumokká sűrűsödik össze. A rózsák illatáról, a felhők szépségéről, a sellőkről, Isten szégyenéről és életünk kirakósának elkallódott darabjairól szóló, a kelleténél többször ismételt eszmefuttatásokkal nem csak az a probléma, hogy bőven átlépik a giccshatárt, de ráadásul a banalitás árnyékát vetik egy különleges barátság átélhető történetére.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/07 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10710