KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/június
KRÓNIKA
• Balázs Béla: Greta Garbo
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: Kedves Olvasónk!
MAGYAR MŰHELY
• Bikácsy Gergely: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Fehér György: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Grunwalsky Ferenc: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Koltai Lajos: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Monory M. András: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Szabó István: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• György Péter: Öntudat és lázálom A Munkás a magyar filmben

• Bikácsy Gergely: Idióták a családban Chaplin, Keaton, Tati
• Török Gábor: Csöndjátékok Samuel Beckett és a Film
• Szemadám György: Papírdémonok Japán animációs filmnapok
• Csantavéri Júlia: Archív tengervíz Új olasz filmekről
KRITIKA
• Schlett István: 150 vagy 250 golyó? Vérrel és kötéllel
LÁTTUK MÉG
• Báron György: A halálraítélt
• Tamás Amaryllis: A parafenomén
• Koltai Ágnes: A mélység titka
• Szemadám György: Nem vagyunk mi angyalok
• Barna Imre: Lambada, a tiltott tánc
• Székely Gabriella: Gyilkos lövés
• Tamás Amaryllis: A kis Afrodité
• Nóvé Béla: Kötéltánc
• Ardai Zoltán: A Vadnyugat fiai

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Latin vér

Bori Erzsébet

 

Miután vagy egy évtizedre megvonták tőlünk az olasz filmeket, üdítő újra találkozni velük. Mintha a nagy Silvio Berlusconi állt volna a háttérben, megorrolt ránk, mert nem vettünk tőle tévét, vagy nem adtunk el neki, ki emlékszik már. A távolság nem szépítette meg a hetvenes évek népszerű zsánerét, a mélyen realista és módfelett alpári olasz vígjátékot. De azóta zenében és filmben is előnyére változott a talján ízlés, már csak a RAI és társai őrzik régi hadállásaikat, mint Európa leggagyibb televíziói.

Az olasz film ma szeretetben és barátságban utazik, a Mediterraneo olasz–görög kézfogója után A latin vérben a spanyolokkal borulnak össze. (Ha jól forgatjuk a személyinket, mi lehetünk a következők.) A színhely Toscana, ódon kisváros Firenze mellett, itten áll a kies tájban az az udvarház, ahol hajdan a hősök dédszülei pergették napjaikat. Ma ízig-vérig modern család lakja, tisztelik a hagyományokat, nyitottak az európai egyesülésre, a húg leszbikus, az öcs enyhén visszamaradt mentálisan. A főhős rokonszenves fiatalember, foglalkozására nézve könyvelő, ő tartja rendben a helyi boltocskák pénztárkönyveit, és türelmesen magyarázza a jövedéki adó és az ÁFA-visszatérítés titkait a nehézfejű kiskereskedőknek. E kedves családhoz keveredik véletlenségből egy este a spanyol flamenco táncosokat szállító busz, a lányok gyönyörűek, a nyelvi nehézségek leküzdhetők, jöhet a szerelem, a félreértés, a bánat és a boldogság.

A latin vér jóízűen meséli el mindezt, nem enged sem az ibuszos képek, sem az ízetlen tréfák csábításának, legfőbb erénye mégis a kisváros jellegzetes figuráinak felvonultatása. Soha rosszabbat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/06 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3730