KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/június
KRÓNIKA
• Balázs Béla: Greta Garbo
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: Kedves Olvasónk!
MAGYAR MŰHELY
• Bikácsy Gergely: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Fehér György: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Grunwalsky Ferenc: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Koltai Lajos: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Monory M. András: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Szabó István: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• György Péter: Öntudat és lázálom A Munkás a magyar filmben

• Bikácsy Gergely: Idióták a családban Chaplin, Keaton, Tati
• Török Gábor: Csöndjátékok Samuel Beckett és a Film
• Szemadám György: Papírdémonok Japán animációs filmnapok
• Csantavéri Júlia: Archív tengervíz Új olasz filmekről
KRITIKA
• Schlett István: 150 vagy 250 golyó? Vérrel és kötéllel
LÁTTUK MÉG
• Báron György: A halálraítélt
• Tamás Amaryllis: A parafenomén
• Koltai Ágnes: A mélység titka
• Szemadám György: Nem vagyunk mi angyalok
• Barna Imre: Lambada, a tiltott tánc
• Székely Gabriella: Gyilkos lövés
• Tamás Amaryllis: A kis Afrodité
• Nóvé Béla: Kötéltánc
• Ardai Zoltán: A Vadnyugat fiai

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Gosford Park

Kis Anna

 

Annyi nyomvonal találkozik Robert Altman nagylélegzetű, ugyanakkor kellemesen könnyed társadalmi-társasági nagyfilmjében, hogy az már szinte gyanús: ha ilyen sok mindent aggatott rá a rendező, egyik elem sem lehet több, mint dísz a karácsonyfán.

Ahogy Weissman, hollywoodi filmproducer a vidéki angol kúrián megrendezett vadászparti kakukktojás-vendége leskelődik a 30-as évekbeli angol arisztokrácia finomkodó társasági életében, úgy vendégeskedik Altman is a szigetország kultúrájában. Brit kultúrközhelyekre céloz, csupa sztárból álló színészgárdája nagyrészt brit neveket jegyez, brit esőben ázik a brit atmoszféra. Tucatnyi előkelőség élvezi Mr. McCordle vendégszeretetét egy novemberi hétvégén, legalább kétszer annyi szobalányuk, komornyikjuk társaságában. Esznek, isznak, élcelődnek, ármánykodnak, lelkük mélyén pedig súlyos titkokat hordoznak – a pazar ebédlőben éppúgy, mint a cselédségi alagsorban. Párhuzamosan szemlélődünk az alsó és a felső, hierarchia, kíméletlenség és képmutatás tekintetében azonban ugyancsak hasonló világban. Nagyjából ennyi a film történése. Azaz mégsem. Hiszen a pénzes házigazdát valaki – bárki, hiszen indítéka mindenkinek volna – megöli. Sok gyanús elem egy fedél alatt. Kibontakozik egy Agatha Christie történeteit idéző krimivonal, felbukkan egy botcsinálta Sherlock Holmes, de mindez nem különösebben érdekes. A megoldás parodisztikus: a brazil szappanoperák legfőbb jellegzetességeivel dolgozik, ábrázolása viszont helyenként szinte bergmani. Tudomásul vesszük, de ezzel sem törődünk túl sokat. Mindez csupán létjogosultságot ad a filmnek, és felhatalmazza, hogy kedvére időzhessen a ladyk és lordok igéző miliőjében. Mert a Gosford Park leginkább miliőfilm, és mint ilyen, remek. Nekünk pedig nincs egyéb dolgunk, mint hogy belefeledkezzünk és kedvünkre kukkoljunk. És tekintve, hogy a parádés színészek szinte minden rezdülése érdekes, erre – akár 137 percben is – alapos okunk van.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/09 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2685