KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/június
KRÓNIKA
• Balázs Béla: Greta Garbo
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: Kedves Olvasónk!
MAGYAR MŰHELY
• Bikácsy Gergely: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Fehér György: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Grunwalsky Ferenc: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Koltai Lajos: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Monory M. András: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• Szabó István: Profik legyünk vagy szabadok? Kerekasztal-beszélgetés
• György Péter: Öntudat és lázálom A Munkás a magyar filmben

• Bikácsy Gergely: Idióták a családban Chaplin, Keaton, Tati
• Török Gábor: Csöndjátékok Samuel Beckett és a Film
• Szemadám György: Papírdémonok Japán animációs filmnapok
• Csantavéri Júlia: Archív tengervíz Új olasz filmekről
KRITIKA
• Schlett István: 150 vagy 250 golyó? Vérrel és kötéllel
LÁTTUK MÉG
• Báron György: A halálraítélt
• Tamás Amaryllis: A parafenomén
• Koltai Ágnes: A mélység titka
• Szemadám György: Nem vagyunk mi angyalok
• Barna Imre: Lambada, a tiltott tánc
• Székely Gabriella: Gyilkos lövés
• Tamás Amaryllis: A kis Afrodité
• Nóvé Béla: Kötéltánc
• Ardai Zoltán: A Vadnyugat fiai

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Extrémek

Békés Pál

 

Igazi féldioptriás film. Körülbelül ennyit romlik a szeme annak, aki végignézi a technodiszkók fénylüktetését és a narkómámor generálta belső villódzást valóság(?)hűen vászonra vibráló filmet, a Trainspotting életérzetének új, a szó legszorosabb értelmében szemkápráztató operatőrmunkával készült, holland változatát.

A nagyvárosba került fiatal pár, Jacqueline és Martijn mintha a régi és az új kábítószer-kultúra képviselői volnának.

Martijn hosszú hajával, befelé forduló, marihuána-termesztő szelídségével már-már archaikus bájt áraszt – akárha a hatvanas évek békebeli hippijei reinkarnálódnának benne. És miért is ne? Életkorát tekintve a woodstocki fesztivál idején foganhatott.

Párja, Jacqueline sokkal nyitottabb, nem marad érintetlen a nagyvárosi élet szubkulturális jelenségeitől. Amikor a titokzatos JP vacsorázni hívja, majd felajánlja, hogy beszállhat az anyagkereskedelembe, igent mond, és azonmód elmerül a diszkóvilág technozene- és narkótéboly korbácsolta veszedelmes hullámaiban. Megpróbálja kiharcolni helyét a szép új világban, és két frissen szerzett barátnőjével diszkóelőadóként érvényesülni, ám DD (Dudi) és Yoyo (Jojó) kigolyózzák a csapatból és duettként didiznek és jojóznak be a népszerűség révébe, míg Jacqueline-nak marad a pitiáner dealerkedés, és a lassanként életveszélyessé váló evickélés a nálánál több kaliberrel nagyobb dealerek összecsapásai közepette, ráadásul JP fenyegető erőszakoskodását is el kell viselnie.

A városszéli hangárdiszkó végvidékén egyébként természetes egyszerűséggel lebonyolított generációváltás szemtanúi is lehetünk: Didinek egy bizonyos DJ Cowboy, avagy western jelmezben riszáló macho lemezlovas-sztár tanítja meg a szakma csínját-bínját természetben kínált és elfogadott szolgáltatások fejében, s amikor Didi kinő pártfogója keze alól, magától értetődő módon taszítja le oktatóját a lemezpult trónjáról, s tegnapi hívei éppily magától értetődően verik véresre az idejétmúlt disc-jockeyt, szilánkokra tiporván lemezeit. Az erőszak itt oly természetes, mint a levegővétel és a kokain.

Happy end nincs? – kérdezte valaha az Illés együttes. – De van! – felelte rá nyomban ugyancsak az Illés együttes.

Martijn nem hagyja elkallódni szerelmét. Elsírja bánatát egy csapat kokókánkánt járó kölyöknek, akik megértést tanúsítanak, felhorgadnak és új barátjuk iránti szimpátiatüntetés gyanánt a friss gyilkosságból visszatérő JP-t jó alaposan agyonverik.

A fiatal pár megszabadulván a lidércnyomástól szökellve szalad az antivilágbeli, zöldellő marihuánamezők felé.

Az Extrémeknek jó esélye van arra, hogy a Trainspotting által kiváltott divat hullámain hajózva szintén kultikus mozivá váljon. Aki sokszor szándékszik megnézni, feltétlenül keresse fel szemorvosát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/08 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1568