KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/május
MAGYAR MŰHELY
• Tamás Amaryllis: Fehér mágia
• Bereményi Géza: A mítosz, amelyet megélsz Privát Magyarország
• Fáber András: Nagy családi vonatozás Da capo
• Báron György: A csehovi légpuska Céllövölde

• Tillmann József A.: Ikonoklasszikus elvetemültségek Képözön és kellékkollázs
FEDERICO FELLINI
• Balassa Péter: Az öreg filmdemokrata Fellini rajza

• Koltai Ágnes: Exodustól Exodusig Az izraeli film a nyolcvanas években
• Bikácsy Gergely: Fecskék a börtönben A francia film vásott kölykei
• Takács Ferenc: Háború és vége Vietnam értelme
FESZTIVÁL
• Csejdy András: Az ötvenfontos részvény London

• Zalán Vince: Kinepolisok
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A kötél
• Szemadám György: Kék bársony
• Koltai Ágnes: Cinema Paradisò
• Ardai Zoltán: Rózsák háborúja
• Báron György: Saigon
• Szemadám György: Az utolsó csepp
• Tamás Amaryllis: Az Aranyfiú
• Fáber András: Valami vadság
KRÓNIKA
• Fáber András: A holnap sztárjai Filmfesztivál Genfben

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fedora

Molnár Gál Péter

Legjobb a címe. Sarah Bernhard-t idézi föl. Mégsem Sardou megfilmesítése és nem is a féllábú tragika életmozija. Ki hát Fedora? Hatalmas napszemüvégben, széles karimájú kalapban (vagy svájci-sapkában), sálakkal, kendőkkel, ellenfényben megjelenő hajdani mozicsillag. Mintha Greta Garbo volna Billy Wilder új filmjének hősnője. S az is. Egy Garbo-reinkarnáció, aki Korfu szigetén kíséretének fogságában vergődik távol az élettől és távol azoktól a régi filmektől, amiknek megcsinálása után Billy Wilder annyi sóhajt ereszt meg, miközben ironizál a „szakállasok” kézikamerás filmjei fölött.

A Garbo-pletykáriumból táplálkozik a Fedora. Valamint Orson Welles Aranypolgárából. Onnan meríti legalábbis dramaturgiáját, cserépinformációkból portrét összeállító türelemjátékát. Olyan messze esik azonban a Fedora az Aranypolgártól, mint Kalifornia Nyugat-Németországtól, ahol Wilder filmje készült.

Wilder vonzódik az álruhás történetekhez, ahol a személyiség bújócskázása tetten érhető (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Egy, kettő, három, Sherlock Holmes magánélete). Ezt a bécsi ihletésű színésznőregényt azonban kínos nehézkességgel beszéli el, körülményesen teregeti elénk, jóllehet rendezői erényeinek szinte egyetlenje volt mindeddig, hogy ügyes beszélőnek bizonyult, aki ízletesen és jól tagoltan tud elmondani egy érdekes történetet.

A Fedora kínos film egy kiöregedett filmcsillagról, akit Marthe Keller és Hildegard Knef alakít. A kastély, a sztár allűrjei, az alakját körülvevő titokzatosság Billy Wildernek azonban nem ebben a filmjében sikerült, hanem az 1950-ben készült Sunset Bulvardban, ahol Eric von Stroheim, Buster Keaton és Gloria Swanson személyes jelenléte és nimbusza segített megteremteni a letűnt csillagoknak ironikus és romantikus érdekességét.

Mi Fedora családi neve? Talán: Melo. Leánykori, német nevén: Kitsch. (Magyarul: Giccs.)


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/02 38. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7976