KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/május
MAGYAR MŰHELY
• Tamás Amaryllis: Fehér mágia
• Bereményi Géza: A mítosz, amelyet megélsz Privát Magyarország
• Fáber András: Nagy családi vonatozás Da capo
• Báron György: A csehovi légpuska Céllövölde

• Tillmann József A.: Ikonoklasszikus elvetemültségek Képözön és kellékkollázs
FEDERICO FELLINI
• Balassa Péter: Az öreg filmdemokrata Fellini rajza

• Koltai Ágnes: Exodustól Exodusig Az izraeli film a nyolcvanas években
• Bikácsy Gergely: Fecskék a börtönben A francia film vásott kölykei
• Takács Ferenc: Háború és vége Vietnam értelme
FESZTIVÁL
• Csejdy András: Az ötvenfontos részvény London

• Zalán Vince: Kinepolisok
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A kötél
• Szemadám György: Kék bársony
• Koltai Ágnes: Cinema Paradisò
• Ardai Zoltán: Rózsák háborúja
• Báron György: Saigon
• Szemadám György: Az utolsó csepp
• Tamás Amaryllis: Az Aranyfiú
• Fáber András: Valami vadság
KRÓNIKA
• Fáber András: A holnap sztárjai Filmfesztivál Genfben

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Férfias nevelés

Vida János

Ennek a türkmén filmnek Alekszandr Mitta volt a művészeti vezetője. Készítői Mannheimben az elsőfilmesek, Moszkvában a gyermekfilmek nagydíját nyerték el. A jutalmak odaítélői bizonyára valami ilyesmire gondoltak: az elkényeztetett, pityergős kisfiú-főhősből edzett, bátor legényke válik a film végére, s ez dicséretes példázata kiskorú nézők épülésére.

De vajon a félénkség jele-e az, amikor a fiúcska megsajnálja a nyájat terelő kutya kölykét, mert régi szokás szerint annak levágják a farkát? Kényeskedésből fakad-e keserves zokogásra, amikor meglátja, hogy a féltve őrzött báránykákat levágják, és kikészítik a bőrüket? S amikor nagyapja így vigasztalja: „így nem leszel férfi. Ez a világ rendje” – az példaszerű nevelés-e? Amikor apja megvetően félredobja a szép kis dohányzacskót, amit a fiától kapott ajándékba, csupán azért, mert szerinte a szövés nőknek való munka – ez talán a nemek közötti munkamegosztás időszerű felfogására utal? Az, hogy a kisfiú végül is beletörődik a hagyományos társadalmi szerepek változtathatatlanságába – megnyugtató befejezés-e? Sajnos, a film alkotói igennel felelnek mindezekre a kérdésekre, eszük ágában sincs azt sugallni, hogy a fiúcskának – az anyai nevelés jóvoltából – egyéni érzelmei, saját gondolatai voltak, amelyekről aztán le kellett mondania. Így aztán jóvátehetetlenül torzképpé görbülnek a külön-külön jól megrendezett jelenetek is. Bizony: a huszadik században sem fölösleges ugyan a műalkotás eszközeivel ábrázolni az évezredes patriarkális értékrend továbbélését; ám ugyanezt művészi színvonalon képviselni aligha lehetséges. Márpedig az alkotók ezt kísérelték meg.

Az utolsó jelenetben az apa, a tapasztalt pásztor rámutat az összeterelt, legelésző bárányokra – amelyekről már nem csak mi tudjuk, hanem a kisfiú is, hogy közeli halálra vannak ítélve –, s így szól a gyerekhez: „Nézd, milyen boldogok!”. S valóban: mosolygós-örömteli záró képsor, napfényes-vidám záró muzsika – s ezzel vége. Ezt látván-hallván, végigfolyt hátamon a hideg veríték.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/09 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6026