KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/május
MAGYAR MŰHELY
• Tamás Amaryllis: Fehér mágia
• Bereményi Géza: A mítosz, amelyet megélsz Privát Magyarország
• Fáber András: Nagy családi vonatozás Da capo
• Báron György: A csehovi légpuska Céllövölde

• Tillmann József A.: Ikonoklasszikus elvetemültségek Képözön és kellékkollázs
FEDERICO FELLINI
• Balassa Péter: Az öreg filmdemokrata Fellini rajza

• Koltai Ágnes: Exodustól Exodusig Az izraeli film a nyolcvanas években
• Bikácsy Gergely: Fecskék a börtönben A francia film vásott kölykei
• Takács Ferenc: Háború és vége Vietnam értelme
FESZTIVÁL
• Csejdy András: Az ötvenfontos részvény London

• Zalán Vince: Kinepolisok
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A kötél
• Szemadám György: Kék bársony
• Koltai Ágnes: Cinema Paradisò
• Ardai Zoltán: Rózsák háborúja
• Báron György: Saigon
• Szemadám György: Az utolsó csepp
• Tamás Amaryllis: Az Aranyfiú
• Fáber András: Valami vadság
KRÓNIKA
• Fáber András: A holnap sztárjai Filmfesztivál Genfben

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vidocq

Ádám Péter

 

A rendező nyilván úgy okoskodott, hogy ha egyszer ez a fegyencből lett szuperzsaru csakugyan legendás alakja a francia XIX. század első felének, akkor bármilyen badarságot nyakába lehet varrni. Meglehet, Balzac is és Victor Hugo is ugyanígy gondolkodott, csakhogy míg Vautrin és Javert felügyelő izgalmas figura, többdimenziós jellem, ez a mostani Vidocq olyan egysíkú, mintha nem is filmből, hanem számítógépes animációból lépne elibénk: a digitális technikával készült film, amely félúton van a videoklip és a számítógépes játék között, valójában az Eugene Sue-féle vadromantikus ponyvaregényt próbálja beleojtani egy amerikai szuperprodukcióba.

1830 nyara. A francia fővárost sorozatban gyilkoló rém tartja rettegésben. Nyomozás, rejtély, misztika. Sötét sikátor, boltíves üvegfúvó műhely, lombikban fortyogó életelixír. Mindeközben ártatlan szüzek tűnnek el, és tiszteletreméltó polgárokat csap agyon a mennykő. Ráadásnak a tagbaszakadt Gerard Depardieu; ő már a Nyomorultakban meg a Monte Cristo grófjában is bizonyította, milyen élethűen tud szivarozni meg fegyencet alakítani. Kár, hogy a film legelején belezuhan egy lángoló katlanba, és – hogyan, hogyan nem – csak a film legvégén kerül elő. De akkor nem kegyelmez: kiderít, leleplez, megtorol, igazságot szolgáltat.

Mindössze az a bibi, hogy a borzongásnak nem a bicegő sztori, nem az ösztövér cselekmény a forrása; az izgalmat és feszültséget a rendező pusztán technikai eszközökkel, meglepő kameramozgással, a képregényeket idéző beállításokkal, lélegzetelállító váltásokkal és vérfagyasztó hanghatásokkal teremti meg. Igaz, a film végén megtudjuk, ki volt a szüzeket elemésztő gyilkos, kicsoda a Belphegorra emlékeztető fekete lebernyeges rémalak, de az ilyen deduktív krimitől, az ilyen ködös-misztikus történettől méltán remélné az ember, hogy a tettessel együtt az irracionalitás is lelepleződjön, megbűnhődjön. Ezt itt hiába várja. Lehet rajta gondolkodni, miért.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/06 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2589