KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/május
MAGYAR MŰHELY
• Tamás Amaryllis: Fehér mágia
• Bereményi Géza: A mítosz, amelyet megélsz Privát Magyarország
• Fáber András: Nagy családi vonatozás Da capo
• Báron György: A csehovi légpuska Céllövölde

• Tillmann József A.: Ikonoklasszikus elvetemültségek Képözön és kellékkollázs
FEDERICO FELLINI
• Balassa Péter: Az öreg filmdemokrata Fellini rajza

• Koltai Ágnes: Exodustól Exodusig Az izraeli film a nyolcvanas években
• Bikácsy Gergely: Fecskék a börtönben A francia film vásott kölykei
• Takács Ferenc: Háború és vége Vietnam értelme
FESZTIVÁL
• Csejdy András: Az ötvenfontos részvény London

• Zalán Vince: Kinepolisok
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A kötél
• Szemadám György: Kék bársony
• Koltai Ágnes: Cinema Paradisò
• Ardai Zoltán: Rózsák háborúja
• Báron György: Saigon
• Szemadám György: Az utolsó csepp
• Tamás Amaryllis: Az Aranyfiú
• Fáber András: Valami vadság
KRÓNIKA
• Fáber András: A holnap sztárjai Filmfesztivál Genfben

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az utolsó család

Vincze Teréz

Ostatnia rodzina – lengyel, 2016. Rendezte: Jan P. Matuszynski. Írta: Robert Bolesto. Kép:. Zene: Atanas Valkov. Szereplők: Andrzej Seweryn (Zdzislaw), Dawid Ogrodnik (Tomasz), Aleksandra Konieczna (Zofia),. Gyártó: Aurum Film. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 120 perc.

 

Jan P. Matuszynski lengyel rendező epikus igényű műve két órába és egy lakótelepi lakásba sűríti a 20. század végének (poszt)szocialista lidércnyomását. Habár az 1984-es születésű rendező az ábrázolt kornak egy részében még nem is élt, első filmjében lenyűgöző forgatókönyvírói és díszlettervezői közreműködéssel kísérteties hitelességgel idézi meg a kort, melyben a bordázott falambéria lassan mindent beborított. Az utolsó család Zdzislaw Beksinski (jelentős festő, fotográfus, grafikus) és családja valós történetén alapul, nem szabad feldolgozás, hanem nagyon is valósághű megidézése a múltnak. Beksinskiék az egyik legalaposabban dokumentált család a lengyel történelemben, a családfő ugyanis szinte megszállottan rögzítette a legkülönbözőbb formában (levelek, fotográfia, hang- és videofelvételek) a mindennapjaikat. A hatalmas anyag alapján a film az 1977 és 2005 közötti időszakból idéz fel epizódokat, megrajzolva a korszak kelet-európai életérzésének tablóját. A cselekmény szintjén az abszurd mozaikot a fura életbölcselettel megáldott festő és öngyilkos hajlamú, neurotikus fiának (híres rádiós személyiség, zenekritikus, filmfordító) nem éppen hétköznapi interakciói szolgáltatják.

A vállalkozás dinamikáját több szinten is a grandiozitás és a kisszerűség paradox feszültsége teremti. Mintha a (volt) szocialista blokk három évtizedének epikus igényű freskóját – a korszak Andrej Rubljovját és Stalkerét – egy varsói panel sokadik emeletén látnánk megelevenedni. A film szinte teljesen lakótelepi belsőkben játszódik – jellemző módon jóformán csak akkor látunk külsőket, amikor a kezdetben öt tagú család kihalása kezdetét veszi, és a filmet temetések egyre gyarapodó epizódjai kezdik tagolni. A képi megfogalmazás is a tágasság és szűkösség paradoxonjára épít: a szélesvásznú (2.35 : 1 képarányú) film a látványvilágot igen gyakran, sokszoros belső keretezéssel a kép középső harmadába szorítja be. A fix kamerával kalitkaszerűre komponált tér beszorítottság-érzését egészítik ki a kameramozgások, amelyek szűkös és nyomasztó labirintusként rajzolják fel a lakás terét. A szélesvászon alkalmanként mégis képes a festő dolgozószobáját sajátosan nagyszabású műteremként érzékeltetni. A film izgalmas eredetisége éppen ebben áll: vizuális stílusra fordítja le az ábrázolt korszak atmoszféráját, drámáját.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/05 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13195