KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/április
FILMSZEMLE
• Balassa Péter: A fényírástudók felelőssége
• Kovács András Bálint: Új kiúttalanság Fiatal filmesek
• Sneé Péter: Úgy, mint Hitchcock, csak kicsit jobban Beszélgetés Szirtes Andrással
• Báron György: Kicsi, de nagyon erős Fekete rekviem
• Székely Gabriella: A kis generáció Potyautasok

• Reményi József Tamás: A megszokott rabság A szolovkiak hatalma
• Bikácsy Gergely: Szabadság, Éjszaka Az ismeretlen francia film
• Bikácsy Gergely: Teltkarcsú szívdobbanás Túl szép hozzád
• Fáber András: Mozart, a fakutya Amadeus
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Holt Költők Társasága
• Létay Vera: Hódító Pelle
• Fáber András: Monsieur Hire
• Barna Imre: Milyen finomak a fehérek!
• Schubert Gusztáv: Éljen soká az úrnő!
• Kövesdy Gábor: Egyet ide, egyet oda
• Szemadám György: Vaklárma
• Tamás Amaryllis: Hívd a rádiót!
KÖNYV
• Molnár Gál Péter: „A szerelem elfárad” Színészmemoárok
KRÓNIKA
• (X) : Filmterjesztő specializáció Esztergomban

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A szőke indián

Gáti Péter

 

Talán nincs is olyan ember, aki gyerekkorában ne akart volna indián lenni. Cooper és Karl May erősen idealizált, bátor és rettenthetetlen rézbőrűekről szóló történetei nagymértékben táplálták ezeket az elképzeléseket. Lehet-e, újat mondani minderről?

Az NDK filmgyártása Gojko Mitić-csel a főszerepben filmek egész sorát szentelte ennek a témának. A most látható film története a 18. század végén, az angol–francia háború idején játszódik; George, a tízéves kisfiú családjával együtt menekülni-vándorolni kényszerül. A gyereket indiánok rabolják el, majd magukhoz szoktatják és felnevelik. Hétéves ott-tartózkodása tökéletesen irokézzé változtatja, még gondolkodásmódját is átalakítja. Megszereti az indiánokat, de a háború befejeztével visszakerül szüleihez. Hazatérése azonban már nem lehet végleges megoldás, hiszen többé se ide, se oda nem tartozik. George újra elindul...

A film nem tudja elhitetni a nézővel ezt az otthontalanságot, mivel kísérletet sem tesz a fiú személyiségváltozásának árnyalt és motivált bemutatására. Pedig e drámai mag köré rendeződhetne az egész cselekmény. Becsületszóra kell elhinnünk, illetve a belső monológok hatására hagyni magunkat meggyőzni a látottak helytállóságáról. A szerkezeti egyensúly végérvényesen megbomlik, amikor a képi ábrázolás a cselekmény fő vonala szempontjából közömbös, az indiántörténetek szokásos külsőségeit, sallangjait tolja előtérbe. Népszokások kimerítő felsorakoztatása, skalpolás és engesztelő áldozatok képei váltják egymást. Szinte képeskönyvvé válik a film, lexikon-szócikkek illusztrációival kiegészítve. Csak az ütemes uff-uff csatakiáltás hiányzik. Az operatőri munka eredményesen szürkült hozzá Ulrich Weiss rendező koncepciótlanságához. Ha az illúzióinkat meg akarjuk őrizni, maradjunk inkább az indiánkönyveknél.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/11 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7278