KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/április
FILMSZEMLE
• Balassa Péter: A fényírástudók felelőssége
• Kovács András Bálint: Új kiúttalanság Fiatal filmesek
• Sneé Péter: Úgy, mint Hitchcock, csak kicsit jobban Beszélgetés Szirtes Andrással
• Báron György: Kicsi, de nagyon erős Fekete rekviem
• Székely Gabriella: A kis generáció Potyautasok

• Reményi József Tamás: A megszokott rabság A szolovkiak hatalma
• Bikácsy Gergely: Szabadság, Éjszaka Az ismeretlen francia film
• Bikácsy Gergely: Teltkarcsú szívdobbanás Túl szép hozzád
• Fáber András: Mozart, a fakutya Amadeus
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Holt Költők Társasága
• Létay Vera: Hódító Pelle
• Fáber András: Monsieur Hire
• Barna Imre: Milyen finomak a fehérek!
• Schubert Gusztáv: Éljen soká az úrnő!
• Kövesdy Gábor: Egyet ide, egyet oda
• Szemadám György: Vaklárma
• Tamás Amaryllis: Hívd a rádiót!
KÖNYV
• Molnár Gál Péter: „A szerelem elfárad” Színészmemoárok
KRÓNIKA
• (X) : Filmterjesztő specializáció Esztergomban

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Babette lakomája

Schubert Gusztáv

 

Babette a háborúból jön. A párizsi kommün után, férjét, fiát elveszítve menekül önkéntes száműzetésbe a zordon jütlandi partvidékre, hogy ott két szelíd vénkisasszony derék házvezetőnője és megkísértője legyen. Merthogy évtizednyi önmegtartóztatás után csak erőt vesz rajta délvidéki természete, igazi párizsi lakomával lepi meg puritán házigazdáit és pártfogoltjaikat. A lepényhalhoz, köleskásához, hidegvízhez szokott lutheránus gyomrokat teknősbékalevessel, tésztában sütött fürjecskével, Dom Pérignon pezsgővel és amontilladóval traktálni, ez bizony ördögi incselkedés. Nem az első az egyszerűségre szoktatott lelkészlányok életében. Az ördög kétszer is megjelent már nekik: egyiküknek fess lovastiszt képében, a másiknak egy bozontos szemöldökű francia hőstenor és alkalmi énektanár szájával ígérgetett fényes párizsi karriert. Mindkétszer alulmaradt. Babette lakomája az első sikeres ördögi kísértés. És egyben az utolsó is, mert immár nincs kit a szenvedélyek táncába vinni, a kisasszonykák élete elsuhant; tisztesen, szürkén, unalmasán. A kalandvágyó dán írónő, Karen Blixen szemében: jóvátehetetlenül bűnösen. Mert aki gyönyörtől, szenvedéstől megszeppenve távoltartja magát az emberektől, az nem is él, sorstalan, akár az angyalok. Így igaz, de lesz-e, aki a szüfrazsett kritikát a legmocskosabb század végén megszívlelheti. Innen nézve a két nővér eseménytelen élete nem bűnös mulasztás, hanem kivételes szerencse. A Babette lakomája gúnyos sors-anekdotából így lesz mára aranykori idill. A békebeli iróniához békeidő is kellene.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/08 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4408