KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/április
FILMSZEMLE
• Balassa Péter: A fényírástudók felelőssége
• Kovács András Bálint: Új kiúttalanság Fiatal filmesek
• Sneé Péter: Úgy, mint Hitchcock, csak kicsit jobban Beszélgetés Szirtes Andrással
• Báron György: Kicsi, de nagyon erős Fekete rekviem
• Székely Gabriella: A kis generáció Potyautasok

• Reményi József Tamás: A megszokott rabság A szolovkiak hatalma
• Bikácsy Gergely: Szabadság, Éjszaka Az ismeretlen francia film
• Bikácsy Gergely: Teltkarcsú szívdobbanás Túl szép hozzád
• Fáber András: Mozart, a fakutya Amadeus
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Holt Költők Társasága
• Létay Vera: Hódító Pelle
• Fáber András: Monsieur Hire
• Barna Imre: Milyen finomak a fehérek!
• Schubert Gusztáv: Éljen soká az úrnő!
• Kövesdy Gábor: Egyet ide, egyet oda
• Szemadám György: Vaklárma
• Tamás Amaryllis: Hívd a rádiót!
KÖNYV
• Molnár Gál Péter: „A szerelem elfárad” Színészmemoárok
KRÓNIKA
• (X) : Filmterjesztő specializáció Esztergomban

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Csapd le, csacsi!

Székely Gabriella

Nem értem, mi történhetett Timár Péterrel, az Egészséges erotika, a Moziklip vagy a Mielőtt befejezi reptét a denevér alkotójával? Hogyan készíthette el ezt a filmet az a rendező, aki – mint láttuk – szellemesen bánt a kommersz elemeivel, tehetségesen forgatta a műfaj kliséit, ironikus távolságtartással mulattatott. Szórakoztatott. Most pedig viccelődik: a Lenin-szobrokat, vörös csillagokat gyűjtögető debil munkásőrökkel, akik fészerből bunkerré alakított kert alatti folyosókon gyakorlatoznak. Timár Péter eleddig megismert jóízlését nélkülözvén Öcsi elvtárs meg Béla elvtárs a tihanyi üdülő luxusát siratják és a géppisztolyos vaddisznóvadászatot, és az fáj nekik a legjobban, hogy egyetlen lövés nélkül adták át az országot, pedig náluk volt az összes fegyver. Várják az utasítást, építik tovább a szomszéd kertje alatt a bunkert, mint az egyszeri orosz partizán, aki húsz évvel a háború után, tovább robbantgatta a vasutat a tajgán. Talán ez a régi vicc mozgatta meg az író-rendező fantáziáját.

Egyébként is minden nagyon vicces Timár Péter filmjében, a hatvanas évekbeli Vidám Színpadra kívánkoznak villámtréfái, meg a magyar művészfilmekről élcelődő rádiókabarékba. Van itt névcsere: két Huszár is lakik ugyanabban az utcában, úgyhogy össze lehet keverni a minden bonyodalmak forrásának tekinthető nemigondozóba hívó levelet; kötelességszerűen civódó házastársak, akik a Szomszédok sugárzásának idejére felfüggesztik ugyan a veszekedést, de aztán ripityára törik a fehér alföldi étkészletet. Együtt kvaterkázik itt a rendőr (pár éve még tüntetést oszlatott) a feloszlatott tüntetővel. Van itt mézzel felkent konyhakő, amin hasra lehet esni, tejszínhabbal töltött szódásszifon, működés közben, kerítéshez lakatolt Trabant, bevakolatlan új ház, riasztóval, sörszagú magyarnótázás, vödörbe szorult láb – minden, amin csak röhögni lehet manapság. A rendező humorérzéke hibádzik csupán.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/03 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=440