KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/március
• Schubert Gusztáv: Einstand
TELEVÍZÓ
• György Péter: Csoportkép zászlóval Televízió a politikában
• Lengyel László: Politika a televízióban
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: Irodalom

• György Péter: A lázadás esztétikája Kentaur
• Szilágyi Ákos: „Mint hulla a hulla!” Vázlat a szovjet nekrorealizmusról
• Zalán Vince: Hazugságok vására? Gyöngyök a mélyben
TÖMEGFILM
• Koltai Ágnes: „...a te országod”
• Lajta Gábor: Biff, boff, blöff! A Denevérember alakváltozásai
• Kemény György: Tisztelt Mr. Batman! Dizájn
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Befejezett jövő Meteo
• Fábián László: Van-e dokumentum, amikor nincs film? Málenkij robot; Te még élsz?
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Újérzéketlenség Kairó
LÁTTUK MÉG
• Kovács István: Vasárnapi tréfák
• Bikácsy Gergely: A film varázsa
• Lajta Gábor: Fekete eső
• Hegyi Gyula: A fehér szörny búvóhelye
• Fáber András: Erotikus fantázia
• Létay Vera: A Sárkány éve
• Tamás Amaryllis: Dolgozó lány
• Székely Gabriella: Őrület
• Bikácsy Gergely: Hibiszkuszháza
KRÓNIKA
• Szemadám György: Csutoros Sándor emlékére...

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kicsorbult tőr

Gáti Péter

 

Bizony Amerikában sem fenékig tejfel a felső tízezer élete. Nagyjából ez derül ki Richard Marquand bűnügyi filmjéből, melyben a semmiből magát a társadalmi ranglétra csúcsaira felküzdő, ambiciózus fiatalember további sorsa is csak egy hajszálon függ. Feleségét bestiális kegyetlenséggel lemészárolják és a gyanú természetesen a számolatlan milliók egyedüli várományosára, az újságíró-lapkiadó férjre terelődik.

A gyilkosságot bemutató hátborzongató expozíció után a filmbeli események rutinfordulatot vesznek. A történet az amerikai filmekben a Tizenkét dühös ember és az Aki szelet vet sikere nyomán előszeretettel alkalmazott “bírósági tárgyalás filmen -formában folytatódik, hogy az elengedhetetlen váratlan befejezés pillanataiban ismét visszatérjen a feszültségteremtés kezdeti módszereihez. A lassan csordogáló, a szokvány hatáselemeket körültekintéssel kiaknázó filmbeli bírósági procedúra kitűnő alkalmat – és bőségesen időt is – kínál a rendezőnek arra, hogy a száraz bizonyítási eljárást, az agyafúrt vád és a nem kevésbé ravasz védelem tárgyalótermi szócsatáját cselekményesebb epizódokkal oldja. Például a csinos ügyvédnő és védence között szövődő szerelmi románc hivatott nézőközeibe hozni a főszereplőket, kárpótolni a felszínes jellemábrázolásért és egyúttal elfedni a krimi műfajában megbocsáthatatlan hibának számító logikai következetlenségeket. Marquand bár ősi recept szerint a gyilkos leleplezése során néhányszor megcsavarja a történetet, mégsem elégszik meg ennyivel. Legnagyobb meglepetésünkre az ügyvédnő figuráján keresztül csipetnyi társadalombírálattal is színesíteni igyekszik a bűnügy kínálta szürke izgalmakat. A hatalomnak a lelkiismerete szavára hallgató egykori kiszolgálója ugyanis meggyónja államügyész-helyettesként elkövetett hajdani, tragédiát okozó mulasztását. Ez a gyenge dramaturgiai lábakon álló motívum azonban végképp nem illik bele a történetbe, melynek fő erénye, hogy a krimiszabályok szerint ér véget: a valódi tettes előkerül.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/10 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5191