KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/március
• Schubert Gusztáv: Einstand
TELEVÍZÓ
• György Péter: Csoportkép zászlóval Televízió a politikában
• Lengyel László: Politika a televízióban
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: Irodalom

• György Péter: A lázadás esztétikája Kentaur
• Szilágyi Ákos: „Mint hulla a hulla!” Vázlat a szovjet nekrorealizmusról
• Zalán Vince: Hazugságok vására? Gyöngyök a mélyben
TÖMEGFILM
• Koltai Ágnes: „...a te országod”
• Lajta Gábor: Biff, boff, blöff! A Denevérember alakváltozásai
• Kemény György: Tisztelt Mr. Batman! Dizájn
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Befejezett jövő Meteo
• Fábián László: Van-e dokumentum, amikor nincs film? Málenkij robot; Te még élsz?
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Újérzéketlenség Kairó
LÁTTUK MÉG
• Kovács István: Vasárnapi tréfák
• Bikácsy Gergely: A film varázsa
• Lajta Gábor: Fekete eső
• Hegyi Gyula: A fehér szörny búvóhelye
• Fáber András: Erotikus fantázia
• Létay Vera: A Sárkány éve
• Tamás Amaryllis: Dolgozó lány
• Székely Gabriella: Őrület
• Bikácsy Gergely: Hibiszkuszháza
KRÓNIKA
• Szemadám György: Csutoros Sándor emlékére...

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A bosszú színe

Tamás Amaryllis

 

Brazíliába menekült chilei család tagjainak drámáját látjuk peregni a filmvásznon. Allende elnök halála és a katonai puccs kitörölhetetlen nyomot hagyott a főszereplő, Paulo életében is. Személyes veszteség (bátyját elhurcolták és megölték) készteti állandó gyötrelmes dialógusra saját múltjával. Santiagóba szeretne menni, mert úgy látja, szülőhazájában semmi sem mozdul előre, semmi sem oldódik meg. A nemzet mintha önmagával játszana társasjátékot. Chile politikai életében az események fontosabbak lettek az embereknél. Paulo mintha valami távoli országról beszélne, amikor Chiléről gondolkodik, úgy érzi, az országnak sincs már képe önmagáról: legendái vannak, és ősrégi történetei, de valódi történelme nincs. Paulo még nem közömbös és cinikus, hogy a szülőföld sorsát pusztán a hatalomért folyó politikai harcnak tartsa, mintha nem is létezne ennél magasabb rendű cél. Nehezen tudja elképzelni, hogy kinn a nyílt utcán most is éppúgy gyilkolják az embereket, és éppúgy garázdálkodnak az emberrablók, mint 1973-ban a valparai-soi felkelés vagy a Moneda palota bombázása idején... Egészen addig, míg meg nem tudja, hogy unokahúgát, a kiskorú Patríciát letartóztatták Chilében a hatóságok. Szabadulása után a lány Brazíliába jön néhány hétre. Paulo szinte kikönyörgi belőle, hogy az átélt borzalmakról beszéljen. A lány elbeszélése és szerelme segít a fiúnak, hogy megtalálja „sorsa színét” (az eredeti cím). Bizonyítandó, hogy felnőtt és chilei, lemoshatatlan vérvörös festékkel önti le hazája konzulját.

A brazil Jorge Duran filmje sajnos nem igazán figyelemre méltó alkotás: a tények elaprózódnak, jelentőségüket vesztik a rosszul szerkesztett jelenetekben. Csak kis töredékek, részletek válnak életszerűvé a nemzeti sorstragédiába ágyazódó nevelődéstörténetből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4990