KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/március
• Schubert Gusztáv: Einstand
TELEVÍZÓ
• György Péter: Csoportkép zászlóval Televízió a politikában
• Lengyel László: Politika a televízióban
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: Irodalom

• György Péter: A lázadás esztétikája Kentaur
• Szilágyi Ákos: „Mint hulla a hulla!” Vázlat a szovjet nekrorealizmusról
• Zalán Vince: Hazugságok vására? Gyöngyök a mélyben
TÖMEGFILM
• Koltai Ágnes: „...a te országod”
• Lajta Gábor: Biff, boff, blöff! A Denevérember alakváltozásai
• Kemény György: Tisztelt Mr. Batman! Dizájn
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Befejezett jövő Meteo
• Fábián László: Van-e dokumentum, amikor nincs film? Málenkij robot; Te még élsz?
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Újérzéketlenség Kairó
LÁTTUK MÉG
• Kovács István: Vasárnapi tréfák
• Bikácsy Gergely: A film varázsa
• Lajta Gábor: Fekete eső
• Hegyi Gyula: A fehér szörny búvóhelye
• Fáber András: Erotikus fantázia
• Létay Vera: A Sárkány éve
• Tamás Amaryllis: Dolgozó lány
• Székely Gabriella: Őrület
• Bikácsy Gergely: Hibiszkuszháza
KRÓNIKA
• Szemadám György: Csutoros Sándor emlékére...

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ég velünk

Köves Gábor

 

Úgy emlékszem, a Nagy Mókamester a népnek egyszer elmesélte, milyes érzés is volt, amikor egy írországi kocsmában a helybéli lakosság rákezdett a himnuszra – természetszerűleg az írre –, és mindezt akkor és ott, az otthoni (itthoni) hasonló rázendítésekkel ellentétben, nem érezte „vércikinek”, sőt... Mindez azért jutott eszembe, mert Edward Norton, e meglehetősen tehetséges fiatal színész első rendezése – a régiekre kacsingató „rom-kom”-ról (a sci-fi mintájára a romantikus komédia is megkapta a magáét) van szó – ha csak a kuriózumokra érzékeny szemmel is, de olyan közösségeket mutat be, amelyek együttléte, együttünneplése ellentmondásos érzéseket kelthet. Kiszínezettnek, idealizáltnak tűnik a szertartások meghittsége (Norton, a pap egy New York-i katolikus-, Stiller, a rabbi egy New York-i zsidó közösséget vezet), s valószínűleg az is, de bujkál bennem a kisördög, hogy ami nekem ideátról mese és propaganda, az odaát a hovatartozás hétköznapi megnyilvánulása. Könnyen elképzelhető, hogy ha nincs az „akkor és ott”-tényező, a himnuszukra fakadó írekre hasonlóan ferde szemmel nézne a fent említett Mókamester is.

A lényeg: amit Norton filmje bemutat, hamisnak tűnik, meglehet azonban, hogy a szájhúzás helyett jogosabb lenne az irigykedés. Ami pedig a rom-kom-ot illeti: a Norton-hommage rácáfol készítői életkorára. Az Ég velünk súlyos vitamin-hiányban szenved, enerváltságát azonban az utolsó pillanatokban mindig megmenti egy-egy célt ért poén – úgy félóránként egy. A multi-kulti szimbólumává lett New York felhőkarcolóinak, éttermeinek és parkjainak közhelyszerűsége – a magamfajta New York-imádó számára különösen – bántó. A népek nagy olvasztótégelyének lehasznált mikrokozmosza megérett egy filmes-embargóra.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/07 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3003