KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/február
MAGYAR MŰHELY
• Lukácsy Sándor: A múltat be kell vallani Tutajosok
• György Péter: A National Geographic verzió Tutajosok
• Bíró Zsuzsa: A színtévesztő Megjegyzés a Wallenberg rejtélyhez
• N. N.: Phőnix utca Wallenberg emlékezete
• Jeles András: Szédült kronológia Jegyzetlapok
• Zsugán István: A bűntett: szenvedélyes műalkotás Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel
• Zalán Vince: A talány rendezője Beszélgetés Fehér Györggyel

• Dániel Ferenc: A terror szülőszobája Ördögök
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: A versailles-i fattyú Azok a lengyel ötvenes évek!
• N. N.: Az „ötvenes évekről” szóló fontosabb játékfilmek
• Kovács István: Végzetes tévedés
VIDEÓ
• N. N.: Szovjet underground
• Sneé Péter: Farkasok birodalma Szovjet underground

• Gelencsér Gábor: Magyar anziksz Az Amerika-kép
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Dalol a klitorisz Emmanuelle
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Hagyjátok Robinsont!
• Báron György: Az amerikai birodalom hanyatlása
• Zalán Vince: Kettős szerepben
• Bikácsy Gergely: A tizenöt éves lány
• Fáber András: Vénuszcsapda
• Tamás Amaryllis: Sínek a semmibe
• Lajta Gábor: Törvényes maffia

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egyéniség

Máté J. György

 

A csehszlovák film rendezője valószínűleg válaszút elé került. Hogyan ábrázolja a társadalmi visszásságokat, a protekció világát és mindazt, ami ebből következik? Tragikusan, tragikus iróniával? Vagy csináljon kabarétréfát, burleszkelemekkel? Otakar Fuka, a rendező egyik irányba sem tudott határozott lépéseket tenni, bizonytalankodásával azt érte el, hogy filmjét nem lehet komolyan venni. Ezért is lett az Egyéniség felemás, kissé erőltetett átlagalkotás, amelyben mindenből túl sok van. Túl sok az egyetemi felvételi panama, és a magát becsületesnek tudó főhős (aki sejthetően filozófiát ad elő a bölcsészkaron) túl sokat moralizál a katedrán. Frázisos etikai példáit a saját életéből veszi (túl sok „életszag”). Az elvált szülők közt ingázó egyetemista lány, amikor a rádióban meghallja a legújabb cseh slágert, túl nagy hévvel csapkodja a térdét. Barátnője túlságosan szerelmes a moralizálgató főszereplőbe (túl sok kacsintás, túl sok olvatag mosoly). És így tovább.

Az egyenletesen közepes színvonalú Egyéniség végül is azt sugallja: ne vegyük komolyan az embert mélyen érintő problémákat, a „társadalmi csapdákat”, a végén úgyis mindig minden rendbe jön. Nem dőlünk be neki.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/05 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5836