KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/február
MAGYAR MŰHELY
• Lukácsy Sándor: A múltat be kell vallani Tutajosok
• György Péter: A National Geographic verzió Tutajosok
• Bíró Zsuzsa: A színtévesztő Megjegyzés a Wallenberg rejtélyhez
• N. N.: Phőnix utca Wallenberg emlékezete
• Jeles András: Szédült kronológia Jegyzetlapok
• Zsugán István: A bűntett: szenvedélyes műalkotás Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel
• Zalán Vince: A talány rendezője Beszélgetés Fehér Györggyel

• Dániel Ferenc: A terror szülőszobája Ördögök
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: A versailles-i fattyú Azok a lengyel ötvenes évek!
• N. N.: Az „ötvenes évekről” szóló fontosabb játékfilmek
• Kovács István: Végzetes tévedés
VIDEÓ
• N. N.: Szovjet underground
• Sneé Péter: Farkasok birodalma Szovjet underground

• Gelencsér Gábor: Magyar anziksz Az Amerika-kép
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Dalol a klitorisz Emmanuelle
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Hagyjátok Robinsont!
• Báron György: Az amerikai birodalom hanyatlása
• Zalán Vince: Kettős szerepben
• Bikácsy Gergely: A tizenöt éves lány
• Fáber András: Vénuszcsapda
• Tamás Amaryllis: Sínek a semmibe
• Lajta Gábor: Törvényes maffia

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Overdose – Vágta egy álomért

A ló másik oldala

Gelencsér Gábor

Aki sportfilmet vár, talán meglepődik: az Overdose-ban nem a címszereplő, hanem az ember áll a középpontban.

A magyar csodaló fordulatos karrierjére kíváncsi néző talán úgy érezheti, a dokumentumfilm alkotója, Ferenczi Gábor „átesett a ló másik oldalára”, hiszen Overdose története kevéssé rekonstruálható e film alapján. Kérdés azonban, mit talál a rendező ennek a bizonyos lónak a túloldalán. A válasz felülírja a műfaji elvárásokat: ott ugyanis a szenvedélyes, megszállott, csalódott és boldogságban úszó embert látjuk. Drámai hőst, sőt hősöket, különös karaktereket, egy nagy történet igazi szereplőit. Sportfilm helyett filmet – amelynek története egy ló körül bonyolódik. S noha minden csodálatom Overdose teljesítményéé, jobban érdekel a lovas, mint ló.

A rendező és csapata több éven és országhatáron át követi Overdose-t, illetve idézi fel a legfontosabb eseményeket a nagy győzelmektől a nagy vereségig, a súlyos betegségtől a dicsőséges visszatérésig. A film természetesen nem mond le az alapvető információkról, a hangsúlyt azonban máshová helyezi: a reflektorfényben zajló versenyek helyett a háttéreseményekre, a pályák helyett a bokszokra, továbbá – s ez a legsokatmondóbb körülmény – a futamok helyett az emberi arcokra. A film ezekben a közelikben „leplezi le” önmagát, mutatja meg valódi, szó-, illetve képszerinti emberi vonását. Overdose történetét ezúttal nem a verseny, hanem két karakter közvetíti számunkra: a tulajdonos, Mikóczy Zoltán és az első tréner, Ribárszki Sándor. Körülöttük bonyolódik a „cselekmény”, tűnnek fel hosszabb-rövidebb időre a különböző epizodisták.

Mikóczy tehetős üzletember, aki Overdose-zal egy álmot vásárol magának, s ezt próbálja őszinte szenvedéllyel megvalósítani. „Ezzel a lóval meg fogjuk váltani a világot” – fogalmazza meg röviden „programját”, s ezt láthatóan komolyan is gondolja. Mindezt Szlovákiában élő magyarként teszi, aki az angol származású, de magyar trenírozású mén külföldi zsokéit a futamokon piros-fehér-zöldben versenyezteti. A csúnyácska „Dóziból” csodalovat kreáló Ribárszki pedig egy inkább intuícióira hallgató, megszállott, magával ragadóan összetett személyiség, egy igazi „figura”.

Overdose története kettejük drámájában fogalmazódik meg, méghozzá – s ez a filmnek mint valódi dokumentumnak az érdeme – a kamera előtt, in statu nascendi. A sportfilm hiányolói talán ezen a ponton válhatnak meggyőzhetővé. Mi ugyanis a fontosabb – s nem utolsó sorban szakmailag a nehezebb – feladat: tucatnyi kamerával jelen lenni egy versenyen, avagy egyetlennel követni a verseny közben a tulajdonos és a tréner arcának minden rezdülését? Ferenczi Gábor az utóbbi mellett dönt. Overdose betegség utáni nagy visszatérésekor párhuzamos montázs mutatja az orrhossznyi győzelmet alig felfogó Mikóczyt és a háza kertjében a futamot interneten követő Ribárszkit. Majd a Baden-Baden-i vereség is a tulajdonos arcán „történik meg”, ahogy a szemünk előtt néhány másodperc alatt több évet öregszik. Torokszorító pillanat – de lelkesedésünk közepette sem feledkezhetünk meg a forgatás szakmaiságáról. A drámai jelenet szereplője – szándékosan használom ezeket a játékfilmes fogalmakat – ugyanis egyszer sem „hibázik”: Mikóczy még véletlenül sem néz a kamerába, noha az szinte súrolja az arcát.

Mindez az Overdose megformálásának tudatos koncepcióját dicséri, amelynek sarokpontjait a fenti két példa illusztrálja: a dokumentumfilmtől szokatlan közelképek – beleértve az Overdose-ról készült nagyközeliket –, valamint a dramaturgiai építkezés. Az előbbi régi erénye a magyar dokumentarizmusnak, az utóbbira azonban jóval ritkábban csodálkozhatunk rá. Márpedig a dramaturgia ezúttal egy igazi bravúrra is képes: a két főszereplő és a számos epizodista mellett kibont egy „láthatatlan” történetet, a munkalovas Budinszki Barbaráét. Sosincs reflektorfényben, csak előkészít és lecsutakol, néha türelmetlenül csapkod, máskor kétségbeesetten zokog – de ő az egyetlen, aki nem sportteljesítményként, szakmai kihívásként, üzletként, politikaként, csodaként vagy álomként tekint Overdose-ra, hanem lóként.

Ha van értelme bármihez kötni a rossz elnevezéssel „kreatívnak” nevezett dokumentumfilmet – amihez ez a film is nyilvánvalóan sorolandó –, akkor az éppen a valóság megszerkesztése. Ennek köszönhetően válhat a film anyaga a puszta rögzítésen túl drámaivá, méghozzá anélkül, hogy meghamisítaná a „valóságot”, vagy minden áron „játékfilmesítené” a dokumentumot. A dokumentumfilmnek e számos felmenővel rendelkező újabb alakváltozata nyújthat reményt arra, hogy ne tűnjön el a vizuális kommunikáció áradatában. Lehet félteni ettől a „tisztaságát”, de érdemes néha átesni a ló másik oldalára – miként most az Overdose alkotói, akik egy csodaló apropóján esendő emberekről forgattak filmet.

 

Overdose – magyar dokumentumfilm, 2013. Rendezte: Ferenczi Gábor. Írta: Ferenczi Gábor, Idrányi Flóra, Gül Togay. Kép: Lovasi Zoltán, Markert Károly, Szőnyi István, Rév Marcell. Vágó: Thomas Ernst, Politzer Péter, Szalai Károly. Producer: Hanka Kastelicová, Major István. Kreatív producer: Gül Togay. Gyártó: Filmteam, az HBO és a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával. Forgalmazó: Filmteam. 73 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/01 52-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11570