KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/december
• N. N.: Ember a havasokból Szőts István
• Szőts István: Egy önéletrajz részletei
• Zalán Vince: A magunk fájdalma Csonka Bereg
• Lengyel László: Kiújult napok Engesztelő
• Bársony Éva: A Módszer Statárium
• Székely Gabriella: Filmek és csavaráruk Beszélgetés Kézdi-Kovács Zsolttal
• Kézdi-Kovács Zsolt: Az átalakulás kiskátéja
• Papp Zsolt: Zakatol az ultrabal A pacifista
• di Carlo Carlo: A történelem árgus tekintete Két beszélgetés Jancsó Miklóssal, 1971
• Zsugán István: Tizennyolc év múltán Két beszélgetés Jancsó Miklóssal, 1989
• Békés Pál: A százegyes szoba John Carpenterről
• N. N.: John Carpenter filmjei
• Barna Imre: Csak tégla A fal
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Kiálts a szabadságért!
• Nóvé Béla: A Nap birodalma
• Tamás Amaryllis: Arany és vér
• Báron György: Vidám élet
• Bikácsy Gergely: A kis csábító
• Kovács András Bálint: A bolond és a királynő
• Szemadám György: Valaki van odalenn
• Fáber András: Diótörő
KÖNYV
• György Péter: A halhatatlanság halottja Hajas Tibor (1946–1980)
• Hajas Tibor: Részletek Hajas Tibor filmes esszéiből

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Csalók

Pápai Zsolt

Les Tricheurs – francia–olasz, 1958. Rendezte: Marcel Carné. Szereplők: Jacques Charrier, Pascale Petit, Laurent Terzieff, Jean-Paul Belmondo. Forgalmazó: Caesar Film International. 118 perc.

 

A filmtörténet néha valószínűtlenebb, mint az élet: a francia újhullám hajnalán – nem sokkal Truffaut és Godard kisfilmjei és a mozgalmat beizzító A szép Serge után, az Unokafivérekkel egy időben, és alig valamivel a Négyszáz csapás előtt – a francia film élő kövületének tartott Marcel Carné leforgatja Csalók című, fiatalosan friss munkáját. Truffaut, Godard, Rohmer nagyjátékfilmjeit megelőzően, a művi realizmus mestere, az újhullámosok által őszintén utált Carné újhullámos filmet készít, mi több, az év legnagyobb sikerét aratja a francia mozikban.

Carné filmje azt bizonyítja, hogy a nouvelle vague eredményeinek aprópénzre váltása nem a hatvanas évek derekán kezdődött – Lelouch sokat emlegetett, világszerte kaszáló és egyenesen Oscarig menetelő Egy férfi és egy nő című opusával –, hanem a mozgalom születésével egy időben megindult. A Csalók ugyanis nem igazán újhullámos film, csak a felületi jegyek mutatják annak. Ráadásul azok is ellentmondásosak: az intertextek (Haragban a világgal, Hallelujah) felszíniek, kézből vett felvételek nincsenek, a plein-air képek közé háttérvetítéssel készült snittek ékelődnek. A jelenetek jól fésültek és pedánsan vágottak, éppen az az amatőrizmussal határos féktelen derű hiányzik belőlük, ami a nouvelle vague suhancainak korai munkáit ellenállhatatlanná tette. Minden precízen kiszámított, Carné a valódi újhullámos filmek spontán építkezése helyett a papa mozijának óramű-dramaturgiáját alkalmazza (egyúttal elhatárolódik a nagypapa mozijától: a mozijelenetben Rudolph Valentino játékán nem csupán a grandiózus érzelmek korszerűtlensége miatt röhögnek karéjban a hősök, hanem – olybá tűnik – az idejétmúlt némafilm-esztétikát is kinevetik).

Az ötvenes évek hollywoodi tinidrámáitól is megérintett történet középpontjában végtelenített bulizásban felnőtté érlelődő, a szabadságot szabadosságként félreértelmező és ezért kisebb-nagyobb tragédiákba belefutó fiatalok állnak. Ifjonti hevület hiányában Carné igyekezett egyéb megoldásokkal korszerűvé tenni a filmet, és – ismerjük el – ötvenhez közel is gyorsan tanult: a plein-air képek még ilyen polírozottan is hatásosak, a jeleneteket kísérő minőségi jazz (Oscar Peterson, Stan Getz, Dizzy Gillespie) imponáló, az egzisztencialista frázisok pompásan ülnek. A rendező semmit sem bízott a véletlenre, a krimiszál és az autós üldözés beiktatásával a popularitásnak, míg a moralizáló befejezéssel a tanulságra vágyó nézőknek hódolt. A Csalók minden ízében professzionális film lett, a szó dicsérő és pejoratív értelmében egyaránt.

Extrák: Alternatív befejezés, interjú az egyik mellékszereplővel és előzetes.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/06 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9399