KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/december
• N. N.: Ember a havasokból Szőts István
• Szőts István: Egy önéletrajz részletei
• Zalán Vince: A magunk fájdalma Csonka Bereg
• Lengyel László: Kiújult napok Engesztelő
• Bársony Éva: A Módszer Statárium
• Székely Gabriella: Filmek és csavaráruk Beszélgetés Kézdi-Kovács Zsolttal
• Kézdi-Kovács Zsolt: Az átalakulás kiskátéja
• Papp Zsolt: Zakatol az ultrabal A pacifista
• di Carlo Carlo: A történelem árgus tekintete Két beszélgetés Jancsó Miklóssal, 1971
• Zsugán István: Tizennyolc év múltán Két beszélgetés Jancsó Miklóssal, 1989
• Békés Pál: A százegyes szoba John Carpenterről
• N. N.: John Carpenter filmjei
• Barna Imre: Csak tégla A fal
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Kiálts a szabadságért!
• Nóvé Béla: A Nap birodalma
• Tamás Amaryllis: Arany és vér
• Báron György: Vidám élet
• Bikácsy Gergely: A kis csábító
• Kovács András Bálint: A bolond és a királynő
• Szemadám György: Valaki van odalenn
• Fáber András: Diótörő
KÖNYV
• György Péter: A halhatatlanság halottja Hajas Tibor (1946–1980)
• Hajas Tibor: Részletek Hajas Tibor filmes esszéiből

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ámokfutó

Koltai Ágnes

A szocialista kriminek nincs Poirot-ja, Maigret-je, de még Kojakja és Columbója sem. Szürke, „tulajdonságok nélküli” hivatalnokok végzik mindennapi munkájukat; ki tudja miért, semmi könnyedség, természetesség nincs a viselkedésükben, sehol egy egyéni gesztus. Roman Załuski is csak tisztes nyomozást jelenít meg filmjében.

Az érthető, hogy az ámokfutó gyilkos hangsúlyozottan szürke, hétköznapi figura. Kopott ballonkabátja, elnyűtt táskája, fáradt vonásai senkiben sem ébresztenek gyanút. Belevész az élet forgatagába, épp ezért veszélyes. De miért, hogy a mindannyiunkra leselkedő veszélyt csak jellegtelen, arcnélküli nyomozók háríthatják el? Az egysíkú, fád, unalmas hősök tönkreteszik a legjobb sztorit is, ráadásul az Ámokfutó cselekményvezetése nehézkes, hosszú a történet „felvezetése”, az áldozatok kiszemelése egy-egy különálló kis betét.

Becsületes mestermunkát láthatunk, kár, hogy a nyers valóságtól nem rugaszkodott el a rendező, hiszen karakteresebb figurákkal, pontosabb cselekménnyel legalább azt érzékeltethette volna, hogy mennyire nem ura az ember sorsának: egy vagdalkozó” őrült bármikor végezhet velünk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/03 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7160