KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/december
• N. N.: Ember a havasokból Szőts István
• Szőts István: Egy önéletrajz részletei
• Zalán Vince: A magunk fájdalma Csonka Bereg
• Lengyel László: Kiújult napok Engesztelő
• Bársony Éva: A Módszer Statárium
• Székely Gabriella: Filmek és csavaráruk Beszélgetés Kézdi-Kovács Zsolttal
• Kézdi-Kovács Zsolt: Az átalakulás kiskátéja
• Papp Zsolt: Zakatol az ultrabal A pacifista
• di Carlo Carlo: A történelem árgus tekintete Két beszélgetés Jancsó Miklóssal, 1971
• Zsugán István: Tizennyolc év múltán Két beszélgetés Jancsó Miklóssal, 1989
• Békés Pál: A százegyes szoba John Carpenterről
• N. N.: John Carpenter filmjei
• Barna Imre: Csak tégla A fal
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Kiálts a szabadságért!
• Nóvé Béla: A Nap birodalma
• Tamás Amaryllis: Arany és vér
• Báron György: Vidám élet
• Bikácsy Gergely: A kis csábító
• Kovács András Bálint: A bolond és a királynő
• Szemadám György: Valaki van odalenn
• Fáber András: Diótörő
KÖNYV
• György Péter: A halhatatlanság halottja Hajas Tibor (1946–1980)
• Hajas Tibor: Részletek Hajas Tibor filmes esszéiből

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Várkastély a Kárpátokban

Peredi Ágnes

 

Épp elég rossz tapasztalat építette ki azt az előítéletet, hogy ha egy film irodalmi adaptáció, és ráadásul még az „ifjúsági” címkét is viseli, akkor célszerűbb óvakodni a megtekintésétől. A Várkastély a Kárpátokban rácáfol az előítéletekre. Nemcsak azért, mert ez a könyv nem tartozik a legsűrűbben forgatott Verne-regények közé, s így feltehetően elég kevesen vannak, akik az eredeti élménnyel akarnák egybevetni a látottakat. Sokkal inkább azért, mert a film határozottan kellemes élményt jelent. S ezt elsősorban humorának köszönheti. Vagyis inkább a néző köszönheti, akit nem nagyon kényeztetnek el a filmvászonról valóban szellemes ötletekkel, derűvel.

A múlt századvégi históriát felesleges volna elmesélni. Elég róla annyi, hogy szerepel benne az ördöngös várba zárkózott, zenebolond báró, és természetesen az elmaradhatatlan zseniális feltaláló, gróf, aki operaénekes s egy primadonna, akinek a hangja káprázatban tartja a művelt, előkelő világot. Jelen van még a Gonosz egy csúfságos paraszt képében és a vár körül élő nép az ő nemes egyszerűségével.

Ettől akár rosszra is sikeredhetett volna a film, ha a rendező nem tekintette volna az egészet szelíd iróniával három lépés távolságból. És ha furcsának tűnik is, ez a távolságtartás készteti a nézőt arra, hogy belemenjen a játékba, örömmel elfogadja a mesét, és jókedvűen nevessen, ha a tenorista magas C-jétől szétreped a meisseni porcelánbili, sőt még különösebb alkotmányok is a történet során; ha a Lohengrin leglíraibb pillanatában postás karikázik a színre, vagy ha a gonoszt egy nagybőgővel szúrják le.

Szemmel láthatóan nagy kedvvel vettek részt a játékban a színészek is. Nemcsak a főszereplő, aki komoly méltósággal viselte a tenorista gróf teátrális pózait, de a kisebb szerepekben felbukkanó epizodisták – a falu bírája, a jámbor kocsmáros vagy szerelmetes lelkű, pufók leányzója és a többiek – villanások alatt is karaktereket tudtak teremteni.

S mivel Verne-regényről van szó, ne feledkezzünk meg a technikai csodákról sem, amelyeket, úgy látszik, elektronikus hókuszpókuszok nélkül is elő lehet varázsolni – megfelelő stílusérzékkel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/08 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6872