KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/december
• N. N.: Ember a havasokból Szőts István
• Szőts István: Egy önéletrajz részletei
• Zalán Vince: A magunk fájdalma Csonka Bereg
• Lengyel László: Kiújult napok Engesztelő
• Bársony Éva: A Módszer Statárium
• Székely Gabriella: Filmek és csavaráruk Beszélgetés Kézdi-Kovács Zsolttal
• Kézdi-Kovács Zsolt: Az átalakulás kiskátéja
• Papp Zsolt: Zakatol az ultrabal A pacifista
• di Carlo Carlo: A történelem árgus tekintete Két beszélgetés Jancsó Miklóssal, 1971
• Zsugán István: Tizennyolc év múltán Két beszélgetés Jancsó Miklóssal, 1989
• Békés Pál: A százegyes szoba John Carpenterről
• N. N.: John Carpenter filmjei
• Barna Imre: Csak tégla A fal
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Kiálts a szabadságért!
• Nóvé Béla: A Nap birodalma
• Tamás Amaryllis: Arany és vér
• Báron György: Vidám élet
• Bikácsy Gergely: A kis csábító
• Kovács András Bálint: A bolond és a királynő
• Szemadám György: Valaki van odalenn
• Fáber András: Diótörő
KÖNYV
• György Péter: A halhatatlanság halottja Hajas Tibor (1946–1980)
• Hajas Tibor: Részletek Hajas Tibor filmes esszéiből

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lélekszakadva

Békés Pál

 

Az ember azt hinné, ha valaki, hát Carl Jung, Freud első számú tanítványa ismeri az alapszabályt: orvos és beteg, terapeuta és analízisbe járó páciens között mindenféle személyes érzelmi viszony tabu, jelesül: tilos a szerelem. És tessék: mégsem. Vagy nem ismerte a szabályt, vagy nem volt képes betartani, vagy éppenséggel a Sabrina Spielreinnel történtek kényszerítették arra őt és mesterét, Freudot, majd később az egész analitikus-társadalmat, hogy lefektessék az addig talán kimondatlan szabályt.

Spielrein kisasszonyt a XX. század eleji Oroszországból szállítják szülei Jung zürichi intézetébe reménytelennek tűnő elmebajjal, ahol az orvosi diadal – a skizofrénia gyógyítása ezúttal sikeres – a fent említett alapszabály áthágása miatt hamarosan magánéleti káoszba torkollik. A vonzó, fiatal nő gyógyulásának másik borzongató következménye, hogy Sabrina maga is kitanulja a pszichoanalízis csínját-bínját s a korábbi skizofrén utóbb gyerekeket kezel. Visszatér hazájába, a forradalom utáni Oroszországba, mely egy darabig minden merész kísérletnek természetes otthona, és saját gyermek-menhelyén kezeli pácienseit, mígnem a sztálini terror lecsap minden devianciára, beleértve a pszichoanalízist is, majd rövidesen utoléri őt a háború, és a Rosztovot elfoglaló német csapatok egyik rutinszerű tömeggyilkosságának áldozatául esik.

Sabrina Spielrein történetét azonban nem „egyenes adásban” beszéli el a forgatókönyvíró-rendező Roberto Faenza, hanem kerettörténetbe ágyazza: egy a pszichiáternő után kutató glasgow-i történész és az általa asszisztensként-tolmácsként alkalmazott moszkvai diáklány nyomozásának eredményeként bomlik ki előttünk a kalandregénybe illő mese. A két szálnak, az olykor erőltetett párhuzam-keresésen túl (mester és tanítvány bontakozó szerelme) kevés köze van egymáshoz, így inkább gyengítik, mintsem erősítik egymást.

Noha a jelenkori szálnak van némi hozadéka is. Amikor az angol történész és a diáklány megtalálják Sabrina Spielrein utolsó élő páciensét, és a nyomorúságos, vakolatvesztett bérleményben cigarettázgató magányos öregember elmeséli, miként gyógyította meg őt az ötven éve halott pszichiáter, miként bontotta ki a valahai kisfiút reménytelennek tűnő bezártságából, s a ráncos arcon feltűnik az ötéves gyerek rajongó mosolya – az feledhetetlen. A háromperces jelenetben főszerepet játszó orosz epizodista alakítása a Sztanyiszlavszkij-iskola apoteózisa és a film legemlékezetesebb pillanata.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/11 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2161