KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/december
• N. N.: Ember a havasokból Szőts István
• Szőts István: Egy önéletrajz részletei
• Zalán Vince: A magunk fájdalma Csonka Bereg
• Lengyel László: Kiújult napok Engesztelő
• Bársony Éva: A Módszer Statárium
• Székely Gabriella: Filmek és csavaráruk Beszélgetés Kézdi-Kovács Zsolttal
• Kézdi-Kovács Zsolt: Az átalakulás kiskátéja
• Papp Zsolt: Zakatol az ultrabal A pacifista
• di Carlo Carlo: A történelem árgus tekintete Két beszélgetés Jancsó Miklóssal, 1971
• Zsugán István: Tizennyolc év múltán Két beszélgetés Jancsó Miklóssal, 1989
• Békés Pál: A százegyes szoba John Carpenterről
• N. N.: John Carpenter filmjei
• Barna Imre: Csak tégla A fal
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Kiálts a szabadságért!
• Nóvé Béla: A Nap birodalma
• Tamás Amaryllis: Arany és vér
• Báron György: Vidám élet
• Bikácsy Gergely: A kis csábító
• Kovács András Bálint: A bolond és a királynő
• Szemadám György: Valaki van odalenn
• Fáber András: Diótörő
KÖNYV
• György Péter: A halhatatlanság halottja Hajas Tibor (1946–1980)
• Hajas Tibor: Részletek Hajas Tibor filmes esszéiből

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

D’Artagnan lánya

Déri Zsolt

Bertrand Tavernier érdemei számosak. Kiváló filmtörténész, akinek nem derogált, hogy Az amerikai mozi harmic éve című alapművét két évtized elteltével Az amerikai mozi ötven éve cím alatt naprakészre bővítse. Olyan míves filmek rendezője, mint a Halál egyenes adásban vagy a Vidéki vasárnap. A Coup de torchon gyarmati krimijében elsőrangú fekete humorról tett tanúbizonyságot, a Béatrice passiója középkori drámájában pedig élete legjobb szerepét bízta a más rendezők által leginkább csak csodaszép díszletként használt Julie Delpyre. Ötven felett dupla sebességre kapcsolt a mester, az elmúlt két év alatt három filmet forgatott: kettő közülük – a drogzsarukat bemutató L 627 és a tizenéves gyilkosokról szóló A csalétekkemény, kegyetlen, realista vádirat, a D’Artagnan lánya ellenben habkönnyű, önironikus muri. Leginkább azoknak ajánlható, akiknek csak homályosan rémlik A három testőr, így arra sem emlékeznek, hogy a gonosz Milady cselszövése folytán a kis Constance elhalálozott, mielőtt még bárminemű gyermeket szülhetett volna D’Artagnannak. Aki csak a Walt Disney-stúdió legutóbbi infantilis adaptációját látta, már meg sem hökken, ott az éppen Julie Delpy által megtestesített díszlet-Constance ugyanis életben maradt.

1654-et írunk. Egy jövendő afro-amerikai menekül a francia erdőben, majd beront egy kolostorba, ahol a rendfőnöknő folyékonyan beszéli az elefántcsontpartit (Zombikokena? Kuzubulandi!). Az üldözök ölnek és dúlnak, erre a klastromban felcseperedett címszereplőnő férfiruhát ölt, és meg sem áll Párizsig, hogy rég (nem) látott atyjától, D’Artagnantól kérjen segítséget. A morc öreg gascogne-i kötélnek áll, és előkeríti hajdani testőrcimboráit (az egyik ingeket vasal, a másik arcpakolásban dédelget egyházatyai ambíciókat, a harmadik meg már maga sem tudja hányas ügynök), hogy egy utolsó utáni kalandban ismét megmentsék egy gonosz összeesküvéstől a francia királyság intézményét. Ezúttal segítségükre van a kardforgatás tudományát génjeiben hordozó címszereplőnő és hódolója, a jobbára csak tollat forgató Toprongy Quentin.

Bertrand Tavernier és muskétásai elkészítették a Húsz év múlva alternatív változatát, de közben egy pillanatig sem vették komolyan magukat. A kardozós filmet nézni 1996-ban már ásítóan unalmas dolog, ám Philippe Noiret, Samy Frey és a többiek jókat bohóckodnak, Tavernier pedig – akárcsak a Béatrice passiójában – ismét egy ügyetlen, kissé feminin ifjoncot játszat el Nils nevű fiacskájával. Sophie Marceau Zulawski alatt volt már jó színésznő, ezúttal azonban sem előnyére, sem hátrányára nem válik a produkciónak.

A végén aztán egyenként előjön mindenki, bemutatkoznak és vigyorogva meghajolnak a kamera előtt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/02 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=199