KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/november
• Tordai Zádor: Történelem és emlékezés határán Shoah
• Jeles András: Kép-írás
• Tillmann József A.: Klip-kikelet avagy az esetlegesség esztétikájának eluralkodása
• Sós Mária: Mercutio holdsétája Moonwalker
• Mandelstam Oszip: A milliókat érő baba Filmkritika 1928-ból
• Schubert Gusztáv: Tücsök a vérpadon Veszedelmes viszonyok
• Kozma György: Szubkultúra blue Metro
• Szemadám György: Paradzsanov, a vándor Asik Kerib
• Lugossy László: Mentse, aki tudja a filmet Kerekasztal-beszélgetés a filmforgalmazásról
• N. N.: A magyarországi filmterjesztés szervezete
• Marx József: Oh, Isaura, ki emlékszik rád?
• Lányi András: Mentse, aki tudja a (magyar) filmet Javaslat a nemzeti filmkultúra megmentésére
LÁTTUK MÉG
• Fábián László: A hecc
• Koltai Ágnes: Gazember
• Báron György: Jó reggelt, Vietnam!
• Bikácsy Gergely: A konferanszié
• Zalán Vince: Végzetes vonzerő
• Létay Vera: Tőzsdecápák
• Harmat György: Szeretlek, szeress!
• Koltai Ágnes: Megjönnek a menyasszonyok
• Ardai Zoltán: Halálos mánia
• Tamás Amaryllis: A sötétség fejedelme
KRÓNIKA
• Kövesdy Gábor: Van/nincs Budapesten filmmúzeum
• Bikácsy Gergely: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Én és Caterina

Greskovits Béla

 

A női emancipációs törekvéseken kajánkodó vígjátékok többsége e törekvések ellenzőinek előítéletére épít. Azok szemléletére, akik az életben felháborító, a moziban pedig önmagában, alaphelyzetként is röhejes abszurdumnak tekintik az egyenjogúságot, akik tehát harsány hahotával hálálják meg, ha a rendező szerint izgága kékharisnya minden önállóságot igénylő nő, és pipogya anyámasszony katonája minden „nőpárti” férfi.

Alberto Sordi nemigen jár kedvükben az első maga rendezte filmkomédiájában. Filmjében ugyanis nem az egyenjogúság mutatkozik vígjátéki képtelenségnek, hanem épp azok konzervativizmusa, akik hallani sem akarnak róla. A teremtés koronáján nevethetünk, Enricón, az utazó üzletemberen, igaz, néha inkább csak a humánus mondanivalónak szóló jóindulattal, néha azonban tényleg hasunkat fogva.

Hisz a Sordi alakította élemedett kakaska már akkor is épp eléggé komikus, amikor még magabiztosan kukorékolgat feleségéből, szeretőjéből, szobalányából és alkalmi „tyúkokból” összeverődött udvartartásában. Hát még, amint egyezer csak sarkára kell állnia, mert felbolydul a „baromfiudvar”: a felesége barátaival éjszakázik, titkárnője magasabb fizetést követel a pásztor-túlórákért, a szobalány pedig kimenőre megy, és nem törődik parancsolójának kívánságaival.

Enricót arculcsapásként érik trónfosztásának előjelei, ám némi bizonytalankodás után a felsőbbrendűség logikája szerint az „irracionális” kihívásra „racionális” választ talál: ha a Nő nem „funkcionál”, helyettesíteni kell! Gépekkel! A háziasszony s a szobalány „gépesítése” megoldható a technika korában: csak meg kell vásárolni Caterinát, a takaros, gondolkodó-beszélő robotnőt. Az új amerikai találmány főző-, mosogató-, lábvízmelegítő-, vasaló- és mosógép „egy személyben”. Már csak egy megbízható „kefélőgép” kellene, s lám, nemsokára hősünk lakásában ott nyújtózik és dorombol a parkolóban felcsípett cicababa.

A frivol hangnemű filmben a masinával bíbelődő Enrico végképp nevetségessé teszi a maradi férfinép férfias gyengéit. Időről időre kiesik gépmesteri szerepéből, gügyögve becézgeti Caterinát, „apja helyett apja”, s románcként igyekszik megélni a cicababa „üzemeltetését” is. Tőle szűzi megrökönyödést remél, amint a „szezám tárulj!” grandiozitásával szélesre nyitja magán a férfiúi erényeit takaró fürdőköpenyét. A mozdulatát kísérő sikoly azonban nem a „teremtés jogarának” szól, hanem a féltékenységi őrületben tomboló, törő, zúzó Caterina látványának. A robot ugyanis üzemhibás: szerelmes a „gazdába”, s érvényesíti is igényeit imádottja kizárólagos birtoklására.

Groteszk büntetés sújtja hát Sordi filmjében az előjogokhoz a képtelenségig ragaszkodó férfit. Az utolsó képekben rács mögé, rövidre zárt világának elkülönítőjébe dugja a rendező őt és Caterinát. Így mutogatja nekünk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/09 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6976