KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/november
• Tordai Zádor: Történelem és emlékezés határán Shoah
• Jeles András: Kép-írás
• Tillmann József A.: Klip-kikelet avagy az esetlegesség esztétikájának eluralkodása
• Sós Mária: Mercutio holdsétája Moonwalker
• Mandelstam Oszip: A milliókat érő baba Filmkritika 1928-ból
• Schubert Gusztáv: Tücsök a vérpadon Veszedelmes viszonyok
• Kozma György: Szubkultúra blue Metro
• Szemadám György: Paradzsanov, a vándor Asik Kerib
• Lugossy László: Mentse, aki tudja a filmet Kerekasztal-beszélgetés a filmforgalmazásról
• N. N.: A magyarországi filmterjesztés szervezete
• Marx József: Oh, Isaura, ki emlékszik rád?
• Lányi András: Mentse, aki tudja a (magyar) filmet Javaslat a nemzeti filmkultúra megmentésére
LÁTTUK MÉG
• Fábián László: A hecc
• Koltai Ágnes: Gazember
• Báron György: Jó reggelt, Vietnam!
• Bikácsy Gergely: A konferanszié
• Zalán Vince: Végzetes vonzerő
• Létay Vera: Tőzsdecápák
• Harmat György: Szeretlek, szeress!
• Koltai Ágnes: Megjönnek a menyasszonyok
• Ardai Zoltán: Halálos mánia
• Tamás Amaryllis: A sötétség fejedelme
KRÓNIKA
• Kövesdy Gábor: Van/nincs Budapesten filmmúzeum
• Bikácsy Gergely: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lángoló Mississippi

Kovács András Bálint

 

Alan Parker olyan filmrendező, aki jó színvonalon készít giccstörténeteket. A „jó színvonal” itt némi dramaturgiai ötletességet és szellemes képi megoldásokat jelent. Ebben a filmjében is számos jó, ízléses ötletet találunk, az egész azonban megmarad sokat mondani akaró amerikai tucatgiccsnek. A Lángoló Mississippi 1964-ben, a néger polgárjogi mozgalmak idején játszódik Mississippi állam egyik porfészkében, ahol a Ku-Klux-Klan meggyilkolt három polgárjogi aktivistát. Az FBI két ügynöke, akik Washingtonból érkeztek, megpróbálják kideríteni, mi történt, hova tűnt a három fiú. A helyi hatóság természetesen nem hajlandó közreműködni, a négerek félnek, a Ku-Klux-Klan egyre véresebb megtorló és megfélemlítő akciókat hajt végre. A film jó része a nyomozás és a szaporodó terrorakciók versenyfutásának rugójára jár, ami eleinte élet-, később már unalmasán verkliszerű. A történet a mai rendőrfilmek képletére épül: törvénytisztelő, indulatmentes profinyomozó plusz a helyi viszonyokat jól ismerő, indulatos, törvénytelen eszközöket is alkalmazó beosztott; ketten együtt lesznek eredményesek. A legfőbb baj ezzel a filmmel az, hogy a rendező valószínűleg rájött, hogy ez a sablon nemcsak a kábítószer-kereskedelem, hanem politikai ügyek dramaturgiai kezelésére is alkalmas, s ennek annyira megörült, hogy eszébe se jutott, a faji megkülönböztetés nem egyszerűen rendőri kérdés. A film kétharmad része semmi másból nem áll, minthogy oly mértékig megpróbálja felfokozni a néző gyűlöletét a gaz fajüldözőkkel szemben, hogy a néző végül már sajnálja, hogy a négerek mégsem herélik ki, akasztják föl és lövik halomra azokat a csirkefogókat. Azért meg kell adni: néhány végtelenül primitív és naiv dialógusban megpróbál kitérni e társadalmi jelenség okaira is, ám ez csak szépségflastrom. A lényeg a nagyököl. Pedig lett volna itt elemezni való kérdés. Például: hogy áll ma az észak-dél probléma?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/10 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4730