KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/november
• Tordai Zádor: Történelem és emlékezés határán Shoah
• Jeles András: Kép-írás
• Tillmann József A.: Klip-kikelet avagy az esetlegesség esztétikájának eluralkodása
• Sós Mária: Mercutio holdsétája Moonwalker
• Mandelstam Oszip: A milliókat érő baba Filmkritika 1928-ból
• Schubert Gusztáv: Tücsök a vérpadon Veszedelmes viszonyok
• Kozma György: Szubkultúra blue Metro
• Szemadám György: Paradzsanov, a vándor Asik Kerib
• Lugossy László: Mentse, aki tudja a filmet Kerekasztal-beszélgetés a filmforgalmazásról
• N. N.: A magyarországi filmterjesztés szervezete
• Marx József: Oh, Isaura, ki emlékszik rád?
• Lányi András: Mentse, aki tudja a (magyar) filmet Javaslat a nemzeti filmkultúra megmentésére
LÁTTUK MÉG
• Fábián László: A hecc
• Koltai Ágnes: Gazember
• Báron György: Jó reggelt, Vietnam!
• Bikácsy Gergely: A konferanszié
• Zalán Vince: Végzetes vonzerő
• Létay Vera: Tőzsdecápák
• Harmat György: Szeretlek, szeress!
• Koltai Ágnes: Megjönnek a menyasszonyok
• Ardai Zoltán: Halálos mánia
• Tamás Amaryllis: A sötétség fejedelme
KRÓNIKA
• Kövesdy Gábor: Van/nincs Budapesten filmmúzeum
• Bikácsy Gergely: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Technika és mágia

Kicsinyítés

Zsugorfóliás csomagolás

Huber Zoltán

Az okos fogyasztói szatíra és az üres bohóckodás nehezen férnek meg egymással.

 

A változatos amerikai helyszínek és a felbukkanó figurák különcségei ellenére Alexander Payne mindig olyan határhelyzetekbe sodorja a karaktereit, ahol végül önmagukkal kell számot vetniük. Akár stréber fruskáról, illúziókat kergető borfanatikusról vagy életunt biztosítási ügynökről készít filmet, hősei az érzelmi hárítás és önámítás nagymesterei, a rájuk eresztett konfliktusok így az újrakezdés lehetőségét jelentik. Payne a jól bevált dramaturgiai képletet egészen a groteszk komédia és a tragikum izgalmas találkozásáig vitte, most azonban látványosan hangnemet és stílust vált, ami nem feltétlenül tett jót a végeredménynek. Nemcsak a tudományos-fantasztikum birodalmába lép át, de a zsáner könnyebben dekódolható, kevésbé finom megoldásait is átveszi.

A Kicsinyítés átlag-amerikai főszereplői azért döntenek a saját testük összezsugorítása mellett, mert a drasztikusan csökkenő méretüknek hála a szerény vagyonukból életük végéig luxuskörülmények között élhetnek. A forradalmi eljárást kifejlesztő norvég kutatók nem mellesleg a Földet szerették volna megmenteni a túlfogyasztástól, de ahogyan az egyik miniatűr mellékfigura fogalmaz, nem a zöld maszlag, hanem a boldogabb élet ígérete a lényeg. Payne a legutóbbi filmjeihez hasonlóan most is abból indul ki, hogy a szereplők a rájuk váró gazdagságban látják a saját boldogságuk kulcsát, ám a finom együttérzés helyett ezúttal rendkívül vaskosan karikíroz.

Az író-rendező legjobb munkáiban épp az a különleges, hogy mesterien képes egyensúlyozni a karikatúra, a szatíra és a hétköznapi realizmus között. Gondoljunk csak a Nebraska közép-nyugati nyugdíjasára, aki egy szakállas reklámtrükköt vesz komolyan, de a fiával közös külső-belső utazásuk mégsem komikus, mert nagyon együtt tudunk érezni a kissé furcsa, de nagyon is emberi figurákkal. A Kicsinyítés legnagyobb problémája, hogy a megváltást az anyagi gyarapodástól váró kisembert szó szerint értve helyezi nagyító alá, azaz nem az egyediségük miatt érdekes karakterekben, hanem egy széles gesztusokkal érvelő, szándékoltan vicces példázatban gondolkozik.

Payne rutinos kézzel vezeti főszereplőit az ígéret földjére vezető kicsinyítő kamráig, de a nagy metamorfózis után semmi érdekfeszítő nem jut az eszébe. A Kicsinyítés abszurd alapötletéből a mindent felzabáló fogyasztói mentalitás fricskázása ugyanúgy kibontható lenne, mint a túlzásba vitt ökológiai fetisizmus paródiája, épp ezért keltenek csalódást a később felsorakoztatott közhelyek. A méretkülönbségekből fakadó poénok is elsősorban vizuálisan izgalmasak, majd a játékidő előrehaladtával fokozatosan veszítenek a frissességükből. A szituációk és figurák egyre kiismerhetőbbé válnak, a kreatív ötletek száma arányosan csökken.

Ahogyan az ennél a történet-típusnál lenni szokott, a miniatűr mennyországban sincs kolbászból a kerítés. Új életében hősünk (akit ki más játszhatna, mint a szimpatikus amerikai átlagember hollywoodi szinonímája, Matt Damon) a legkevésbé sem lett boldogabb, ám a megváltás lehetősége váratlanul a szomszédból érkezik, a szó konkrét és átvitt értelmében is. A Christoph Waltz alakította kelet-európai seftes felbukkanásával a ripacs bohóckodás is betör a történetbe, majd a sanyarú sorsú vietnami minimigránssal a sztereotíp sablonok és lapos bölcsességek végleg átveszik az uralmat a film felett. A méretes egzisztencialista tragikomédia helyett olyan mütyürvígjátékot kapunk, ami sokkal nagyobbnak és okosabbnak próbál látszani. A közvetlenebb humorral és az egyértelműbb politikai állásfoglalással Payne vélhetően a szélesebb közönséget kívánja megszólítani, de a jólét ürességéről és az egészséges emberi kapcsolatok fontosságáról a nyilvánvalón kívül most semmi újat nem tud mondani. Bár az idilli városka falain túl élő, testi fogyatékossága ellenére is életvidám és aktív bevándorló hölgy kellemes színfoltja a történetnek, a főhős lelki újjászületése hamiskásan cseng. Hiába jó az alapötlet, szimpatikus a szándék és érthető Payne irányváltása, a Kicsinyítés mégsem lesz több mint egy helyenként vicces, de csak a kötelező tanulságokat ismételgető sci-fi szatíra.

 

KICSINYÍTÉS (Downsizing) – amerikai, 2017. Rendezte: Alexander Payne. Írta: Jim Taylor és Alexander Payne. Kép: Phedon Papamichael. Zene: Rolfe Kent. Szereplők: Matt Damon (Safranek), Christoph Waltz (Mirkovic), Kristen Wiig (Audrey), Jason Sudeikis (Dave), Hong Chau (Ngoc). Gyártó: Ad Hominem Enterprises. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 135 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/01 11-12. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13487