KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/október
• Bikácsy Gergely: A szamár és a filozófus Az én XX. századom
• Schubert Gusztáv: A láthatatlan teniszlabda Jézus Krisztus horoszkópja
• Hegyi Gyula: Másfél tucat még benne van Iskolakerülők
• Réz Pál: Százszorszentek Beszélgetés Szentkuthy Miklóssal
• Miklós Pál: Tücsökkalitka Az utolsó császár
• Báron György: A technokrata rendező Brian de Palma portréjához
• N. N.: Brian de Palma filmjei
• N. N.: Joris Ivens
• Zalán Vince: A repülő hollandus
• N. N.: Joris Ivens filmjei
A FILMVILÁG MOZIJA
• Koltai Ágnes: Tariménes második utazása Szerencsefia
VIDEÓ
• Sneé Péter: A provokáció is kommunikációs forma Beszélgetés Péterffy Andrással
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Kis apokalipszisek Moszkva
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: Huhogók
• Hegyi Gyula: Angyalszív
• Kovács András Bálint: Elfelejtett dallam, fuvolára
• Ardai Zoltán: Roger nyúl a pácban
• Szemadám György: Szellemirtók
• Koltai Ágnes: Vasmadarak II.
• Szemadám György: James Bond, a magányos ügynök

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Vízipók-Csodapók

Tóparti történetek

Csantavéri Júlia

 

Vízipók, a csendes, tiszta vizű tó lakója és barátai, a Keresztespók és a csigák már régóta jó ismerősei a gyerekeknek. A televízió képernyőjén egy időben gyakran megjelentek, és bizonyára sok gyerek gondolta a rövidke tíz perc lejártával: de kár, hogy már vége van! Az ő kívánságukat teljesítették az alkotók, amikor a rövid epizódokat egy körülbelül hetven perces egységbe fogták össze. Ez a hetven perc éppen megfelelő hosszúságú annak az 5–6 éves korosztálynak a számára, akikhez a film szól, s akik biztosan nagy örömmel fedezik fel a moziban a tévéből ismert történeteket.

A lazán összefogott epizódok során tavasztól őszig kísérhetik majd végig Vízipók életének eseményeit. Ez a laza szerkezet lehet az oka annak, hogy a film dramaturgiailag nem túl feszes, és még pontatlanságok is adódnak. Például előbb következik az az epizód, amelyben az éles csiga óvatlanul elvágja a kristálypalota tartókötelét, csak azután az, amelyben a palota felépül. Ettől eltekintve azonban az epizódszerű szerkesztés nem zavaró, hiszen a Vízipók tulajdonképpen nem mese a szó klasszikus értelmében. Nem jut döntő szerephez benne a mesék két nélkülözhetetlen alapeleme: a drámaiság és a költőiség. A történetek valójában leíró jellegűek, a tó és a tópart apró lényeinek, rovaroknak, pókoknak, békáknak a világát mutatják be a gyerekek sajátos képzeletét követve.

A film sikerének egyik alaptényezője éppen ez: kitágítja a gyerekeknek szóló történetekben szereplő állatok körét, és a hagyományos méhek, lepkék helyett holmi pókokat, csigákat, sőt legyeket szerepeltet, és ahhoz is van bátorsága, hogy kitalált történetek helyett az életük tényleges elemeit állítsa a középpontba. A kicsi nézők rengeteg fontos dolgot megtudnak; például, hogy a vízipók „magával viszi” a vízbe a levegőt, a rák vedlik, a békák előbb ebihalak voltak, és még hosszasan lehetne sorolni. Aki látta már, hogy milyen szenvedélyesen figyeli az ilyen korú gyerek, mondjuk, a hangyák vonulását a fű között, hallott már végeérhetetlen kérdezősködést a Balaton partján, az tudja, hogy milyen izgalmas számukra mindez. Az ő friss tekintetük előtt még csupa csoda maga a világ, de különösen a természet, az ezernyi formában mozgó élet. Az alkotók vállalták ezt a gyermeki nézőpontot, ezt bizonyítják a figurák, amelyek közül a legtöbb – sajnos nem mindegyik – anélkül kedves, hogy édeskés lenne, s amelyeket úgy ruháztak fel emberi tulajdonságokkal, hogy azok tényleges tulajdonságaikon alapulnak, azok felnagyításai. A Vízipók attól Csodapók, hogy egyszerűen éppen olyan, mint amilyennek egy vízipóknak lennie kell, s ebben a minőségében természetesen más, mint a többiek. Különbözőség és egység játékos-humoros bemutatása; ez a film egyik legnagyobb érdeme.

A Vízipók és barátja, a Keresztespók így válhatnak igazi karakterekké. Az örökös tevékeny és új felfedezésekre mindig kész izgő-mozgó Vízipók, és a hálója sarkában figyelő, a másikat irigységgel vegyes csodálattal szemlélő, de azért okos és vidám Keresztespók barátsága csöppet sem egyszerű; sokféle, ha nem is látványos külső-belső akadályba ütközik. A gyerekek ezt pontosan értik és átérzik, s a két pókocska barátságának szelíden ironikus pillanataira nyilván sokáig emlékezni fognak.

Felejthetőbbek a filmnek azok a részei, amelyek az átlelkesített természet világába egészen külső elemeket iktatnak. Legyen az akár tudományos tétel (a tárgyak súlyának változásáról), akár Weöres Sándor a gyerekek körében egyébként nagyon kedvelt Bóbita című verse. Az ilyen elemek nem válnak szerves alkotórészévé a filmnek, hiszen már semmi közük sincs a természeti világhoz. Bántóan megbontják a mű egyébként is laza egységét. Hasonlóképpen megterhelik a filmet a gyerekeknek szóló alkotásokban, úgy látszik, elkerülhetetlen didaktikus utalások, amelyekből megtudhatjuk, hogy irigykedni nem szép, a segítséget illik viszonozni, valamint hogy legyünk tekintettel egymásra. Pedig a kisebb és nagyobb nézők rokonszenvét egyaránt élvező szép és derűs történetek enélkül is, sőt főként enélkül lennének igazán tanulságosak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/09 25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6887