KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/október
• Bikácsy Gergely: A szamár és a filozófus Az én XX. századom
• Schubert Gusztáv: A láthatatlan teniszlabda Jézus Krisztus horoszkópja
• Hegyi Gyula: Másfél tucat még benne van Iskolakerülők
• Réz Pál: Százszorszentek Beszélgetés Szentkuthy Miklóssal
• Miklós Pál: Tücsökkalitka Az utolsó császár
• Báron György: A technokrata rendező Brian de Palma portréjához
• N. N.: Brian de Palma filmjei
• N. N.: Joris Ivens
• Zalán Vince: A repülő hollandus
• N. N.: Joris Ivens filmjei
A FILMVILÁG MOZIJA
• Koltai Ágnes: Tariménes második utazása Szerencsefia
VIDEÓ
• Sneé Péter: A provokáció is kommunikációs forma Beszélgetés Péterffy Andrással
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Kis apokalipszisek Moszkva
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: Huhogók
• Hegyi Gyula: Angyalszív
• Kovács András Bálint: Elfelejtett dallam, fuvolára
• Ardai Zoltán: Roger nyúl a pácban
• Szemadám György: Szellemirtók
• Koltai Ágnes: Vasmadarak II.
• Szemadám György: James Bond, a magányos ügynök

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A tű

Zalán Vince

 

A legutóbbi, halálos áldozatokat is követelő moszkvai diftéria-járvány okát a szakemberek, többek közt, azzal magyarázták, hogy az emberek félnek a védőoltástól, mert attól tartanak, hogy épp az oltás által fertőződnek meg, mivel az egyszer használatos orvosi tű hiánycikk a Szovjetunióban. Nos, ez a hiánycikk, ez a „címszereplővé” avanzsált tű meg-megjelenik Rasid Nugmanov filmjében. (Sőt, a segítségével vénába fecskendezett morfium is.) Ahol pedig terjed a nincs, a hiánycikk, ott előbb-utóbb megjelenik a korrupció, a kriminalitás is. Nugmanov mozidarabja tehát lehetne – szokás szerinti – bűnügyi film, amelynek feszültséget a drog utáni hajsza kölcsönöz. Lehetne mondom, de nem az. A cselekményt persze át-átszövik üldözések, verekedések, zsarolások, késelések, stb. –, de csak úgy mellékesen; mint ahogy az egész történés is mellékes egy kicsit. A rendező ugyanis csak játszik a bűnügyi film kliséivel. Szándékosan vidámkodó stílusban játszik, hogy ezzel furcsa fénytörésbe helyezze (amiről tulajdonképpen beszélni akar) szereplőinek, a proletár élet alatt élő fiatalok kilátástalan sorsát. (A főszerepet az azóta tragikusan elhunyt rocksztár, Viktor Coj játssza.) Ám olykor-olykor mintha elfeledkezne erről a stilizációs szándékáról: kamerájával csak elrévedez a helyszíneken és arcokon, melyeknek szinte már karakterévé lett a vigasztalanság; vagy épp csak követi hőseit, amint egy lerobbant (félig felépült?) cirkusz épületmaradványai közt húzódnak meg, a nyikorgó ajtajú ketrecekben a betonlelátó töredezett lépcsőin, a gazzal felvert porondon. Szerény, tartózkodó film A tű, mely feltehetően épp naivitása, ügyefogyott iróniája révén kelti fel bennünk a gyanút; hogy talán mégsem az egyszer-használatos tű a legnagyobb hiánycikk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/10 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4723