KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/szeptember
• Kovács István: Lengyel legendák Wajda és a Mennyegző
• Jancsó Miklós: A mi Hamu és gyémántunk
• Bikácsy Gergely: Titkos utazások a kékruhás nővel Michel Deville portréjához
• Klaniczay Gábor: Hol lakik a gonosz? Ördögök
• Kovács András Bálint: A „szoft-horror” Populáris mítosz Magyarországon
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Feloldozás nélkül Pesaro

• Jeles András: Büntető – század Jegyzetlapok
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Tréfák Mladá Boleslav
TELEVÍZÓ
• Baló György: Operett-tévé A híradó sztárjai
• György Péter: A korszak tükre
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Hajlakk
• Tamás Amaryllis: Rembetiko
• Zalán Vince: Dagály
• Fáber András: Robotzsaru
• Schubert Gusztáv: Bécs, 1938
• Székely Gabriella: Nem látni és megszeretni
• Kovács András Bálint: Halálos fegyver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Forró zápor

Vajda Judit

El camino de los ingleses – spanyol, 2007. Rendezte: Antonio Banderas. Írta: Antonio Soler. Kép: Xavi Giménez. Zene: Antonio Meliveo. Szereplők: Alberto Amarilla (Miguelito), María Ruiz (Luli), Felix Gómez (Paco), Raul Alevaro (Babirusa). Gyártó: Sogecine / Future Films. Forgamazó: Budapest Film. Feliratos. 118 perc.

 

Első rendezéséhez, az 1999-es Tűzforró Alabamához képest Antonio Banderas hét évvel később drasztikusan változtatott alkotói attitűdjén. Míg a megható fekete komédia a viszonylag frissen szerzett, szeretett hitves, Melanie Griffith alakítására épült, tehát cselekményközpontú volt és egy erőteljes figurára koncentrált, addig a latin macsó második nagyjátékfilmjében, a spanyol-brit gyártású Forró záporban legalább három hős közt oszlik meg figyelmünk, és a sztori helyett inkább a hangulat és az atmoszféra az érdekes.

A filmben az akciókat és párbeszédes részeket rendre megszakítják a zenével, szépen csengő, költői sorokkal aláfestett jelenetek. A kettő folyamatos váltakozása miatt viszont – akármelyik vonalon is próbálkoznánk – nem sikerül beleélni magunkat a hősök helyzetébe. A hetvenes évek Málagájában öntudatra ébredő, gyermekkorát végleg elvesztő három fiatalról tehát nem tudunk meg sokat – annál többet arról, hogy a rendezőnek minden bizonnyal hiányzik a fiatalkora. A Forró záporban a fejlődés-, férfivá válási történetek minden sablonja megjelenik a közös szexuális kalandozásoktól az első szerelem fájdalmas emlékén és a kortársakkal való vetélkedésen át az idősebb nővel folytatott viszonyig – mindez viszont inkább árulkodik az egyébként szintén Málagában felnövő Banderas saját ifjúsága iránt érzett nosztalgiájáról, mint magukról a karakterekről.

A táncban (az egyik hősnő balett-táncos akar lenni, így többször látunk lassított táncjelenetet) és költészetben (sokat idézik Dante Isteni színjátékát) megragadott hangulatok, a képzelgések, látomások és az állandóan szóló szomorkás zene az álmok szférájába emelik a művet, a szépen hangzó költői sorok azonban gyakran üresen csengenek, ahogy a főszerepet alakító Alberto Amarilla érzékeny arcán sem mindig látunk valódi érzelmeket. A Forró zápor különös film – nem feltétlenül olyan, mint amilyet (főleg rendezői bemutatkozása után) egy főként fősodorbeli filmekben szerepet vállaló színésztől várnánk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/09 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9117