KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/szeptember
• Kovács István: Lengyel legendák Wajda és a Mennyegző
• Jancsó Miklós: A mi Hamu és gyémántunk
• Bikácsy Gergely: Titkos utazások a kékruhás nővel Michel Deville portréjához
• Klaniczay Gábor: Hol lakik a gonosz? Ördögök
• Kovács András Bálint: A „szoft-horror” Populáris mítosz Magyarországon
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Feloldozás nélkül Pesaro

• Jeles András: Büntető – század Jegyzetlapok
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Tréfák Mladá Boleslav
TELEVÍZÓ
• Baló György: Operett-tévé A híradó sztárjai
• György Péter: A korszak tükre
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Hajlakk
• Tamás Amaryllis: Rembetiko
• Zalán Vince: Dagály
• Fáber András: Robotzsaru
• Schubert Gusztáv: Bécs, 1938
• Székely Gabriella: Nem látni és megszeretni
• Kovács András Bálint: Halálos fegyver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Csendes érintés

Koltai Ágnes

Csendes érintés – megkésett találkozás egy fiatalemberrel; csendes érintés – egy utolsó szerelmi fellobbanás; csendes érintés – az óhaza végső üzenete. Egy megkeseredett, szomorúvá öregedett zenész, lengyel hazáját a második világháború után elhagyva, a hűvös Észak-Európában szép pályát fut be. Már a halál felé tart, midőn két fiatal berobban az életébe: egy lengyel fiú, aki tanulni szeretne tőle, alázattal fogadni a mester szavait, és egy dán lány, aki mézízű csókokkal kecsegtet.

A Csendes érintés Krzysztof Zanussi korábbi műveitől eltérően nem morális dráma. Lélekrajz. A psziché, az elfojtások eleddig jeges tekintettel végigpásztázott birodalmában a rendező nem mozog oly otthonosan. Zanussi nagy utat tett meg a filozófiától az érzelmekig, s most gyengéden hajol hőse, a gyermekien önző, követelőző zenész fölé. Hagyja, hogy szinte fürödjön a fájdalomban. A kiszikkadt, alkotókedvét vesztett művész képtelen megbirkózni a biológia követelőző egyszerűségével, az öregedést végső árulásnak, a legalávalóbb csalásnak tartja. Hogy kifogjon a szemfényvesztőkön: kiszívja mindenkiből az energiát, pusztít a kikövetelt szeretettel.

Lesznek talán, kik túl finomkodónak, cizelláltnak tartják majd Zanussi őszi szonátáját, ezt a keserű-katartikus búcsút a férfikortól, a múlttól, a művészet felszabadító erejébe vetett hittől. Nem ok nélkül. Mégis ez az egyik legbensőségesebb Krzysztof Zanussi-film (mert alkotója őszinte önmagához, mert nem titkolja érintettségét) akkor is, ha az önsajnálat heverőjéről nem tudott felkelni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/09 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=661