KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/szeptember
• Kovács István: Lengyel legendák Wajda és a Mennyegző
• Jancsó Miklós: A mi Hamu és gyémántunk
• Bikácsy Gergely: Titkos utazások a kékruhás nővel Michel Deville portréjához
• Klaniczay Gábor: Hol lakik a gonosz? Ördögök
• Kovács András Bálint: A „szoft-horror” Populáris mítosz Magyarországon
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Feloldozás nélkül Pesaro

• Jeles András: Büntető – század Jegyzetlapok
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Tréfák Mladá Boleslav
TELEVÍZÓ
• Baló György: Operett-tévé A híradó sztárjai
• György Péter: A korszak tükre
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Hajlakk
• Tamás Amaryllis: Rembetiko
• Zalán Vince: Dagály
• Fáber András: Robotzsaru
• Schubert Gusztáv: Bécs, 1938
• Székely Gabriella: Nem látni és megszeretni
• Kovács András Bálint: Halálos fegyver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Biztos halál

Nagy Zsolt

 

Leginkább a néző számára. Az ok: két óra tömény unalom, bárgyú és hevenyészve összetákolt, innen-onnan elemelt patentekből építkező zavaros történet, kiszámítható fordulatok, sematikus színészi játék, röviden: egy nagyon rossz film. Ebbe ugyan még senki sem halt bele, de az már elgondolkodtató, hogy miért kényszerül a magyar közönség ilyen filmipari hulladékok fogyasztására, milyen megfontolásból került a mozikba egy ilyen film, amely a maga egzotikus köntösbe bújtatott semmit-mondásában és hiteltelenségében szinte alulmúlhatatlan. Nem tudom, van-e nagyobb szegénységi bizonyítvány egy rendező számára annál, hogy saját nemzeti kultúráját teszi – önkéntelenül – nevetség tárgyává, mégpedig a nyugati kommerszfilm legrosszabb hagyományait szolgaian másolva, tele bosszantó anakronizmussal, minden műfaji szabályt felrúgva. A film olyan könnyedén megy át egy jeleneten belül drámából burleszkbe, musicalbe vagy akciófilmbe, ahogy a kísérőzene összeállítója minden gond nélkül elegyít ragtime-ot, jazz-rockot vagy flamenco-t. Ha az eddigiekből még nem derült volna ki: egy japán(!) filmről van szó. Történeti és szociológiai elemzésekben visszatérő megállapítás, hogy a gyors modernizációs folyamatért a szigetország nagy árat fizetett, saját nemzeti identitását és hagyományait volt kénytelen feláldozni. Ebből a kizárólagos szempontból filmünk valóban hordoz értékeket, a fenti állítást ugyanis félelmetesen igazolja.

Maga a történet egyébként a császárság és a sóguni hatalmi harcok időszakában, a múlt században játszódik, de ennek a történelmi háttérnek az ürügy voltát mi sem bizonyítja jobban, mint a géppisztolyok és a sárkányrepülők szerepeltetése, miközben halkan szól a rock... A gonosz nyugati hódító (BMX) kerékpáros testőrségével együtt lemészároltatik, de az, amit megtestesít – az idegen elemek térhódítása – markánsan ottmaradt Japán mai arculatán, nem utolsó sorban éppen az ehhez hasonló filmekben. Manapság a Nyugat védővámokkal próbál gátat vetni a távol-keleti szigetország gazdasági expanziójának, mi viszont minden esztétikai mércét félretéve, bátran importáljuk a legsilányabb kacatot is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/06 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5266