KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/szeptember
• Kovács István: Lengyel legendák Wajda és a Mennyegző
• Jancsó Miklós: A mi Hamu és gyémántunk
• Bikácsy Gergely: Titkos utazások a kékruhás nővel Michel Deville portréjához
• Klaniczay Gábor: Hol lakik a gonosz? Ördögök
• Kovács András Bálint: A „szoft-horror” Populáris mítosz Magyarországon
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Feloldozás nélkül Pesaro

• Jeles András: Büntető – század Jegyzetlapok
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Tréfák Mladá Boleslav
TELEVÍZÓ
• Baló György: Operett-tévé A híradó sztárjai
• György Péter: A korszak tükre
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Hajlakk
• Tamás Amaryllis: Rembetiko
• Zalán Vince: Dagály
• Fáber András: Robotzsaru
• Schubert Gusztáv: Bécs, 1938
• Székely Gabriella: Nem látni és megszeretni
• Kovács András Bálint: Halálos fegyver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vágyak vonzásában

Reményi József Tamás

Az amerikai filmszínjáték talán leggyakoribb gesztusa: a (többnyire férfi) hős feszült pillanatokban, midőn zavarba hozzák avagy döntésre késztetik, lassú szemhunyás és légcsövig fojtott sóhaj kíséretében félrefordítja a fejét, benső énjével kimenekül a játéktérről – „időt kér” –, aztán éles szögből visszanéz, mintegy méricskélve partnerét, ajkán kesernyés mosoly, öngúny vagy sértettség honol, tetszés szerint, a lényeg az, hogy bonyolult lelki folyamatok gazdaságosan jelezve vannak. Amikor Richard Gere rövid idő alatt harmadszor mutatja be ezt a produkciót – tehát eléri a Dallas-színészek pszichológiai mélységeit –, már nyilvánvaló, hogy ez a film kevéssé fogja bővíteni ismereteinket azokról a férjekről, akik nem tudnak dönteni feleségük és szeretőjük között.

Az európai mozi-témák kizsákmányolása – művészileg – megint csak kevés hasznot hoz: Paul Guimard divatos kisregénye, Az élet dolgai (1967) és a belőle készült tisztes Claude Sautet-film (1969) még elmondott valamit a kötöttségek, kötelezettségek, intéznivalók törmelékhalmában elvesző érzelmi erőről, a két mű nyomán készült Intersection azonban ezt az elveszettséget, személyiségek és sablonon túli szituációk híján, nem képes közvetíteni. A néző emlékezetében valószínűleg csak Sharon Stone pompásan kivitelezett helyzetgyakorlata marad meg (amint a józan feleség kapkodva enged férje vágyainak a „meg nem felelő helyen és időben”), továbbá a rivális asszonyok diszkrét találkozása a különkülön magukénak hitt férfi halálakor.

És marad még, mint mindig, Richard Gere skótjuhászkutya-tekintete, a hölgynézők gyöngéd örömére.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/06 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1176