KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/augusztus
• Fáber András: Alkony neonfényben Davis Cone hiperrealista mozifestményei
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Világunk, Elvis képmása alatt Cannes

• Bikácsy Gergely: Sólymok és csigák Hingsmith filmen
• N. N.: Patricia Hingsmith regényei filmen
• Hirsch Tibor: A 007-es történetei Détente-barométer a moziban
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Hat bagatell
• Székely Gabriella: Gyerekbetegségek gyógyíthatatlan szövődményei Beszélgetés Kardos Ferenccel
• Mészáros Márta: Ázsiai udvarok Útinapló
• Lukács György: Két Lukács György-levél Guido Aristarcóhoz
TELEVÍZÓ
• György Péter: Az ideiglenes parlament A Napzártáról
LÁTTUK MÉG
• Fábián László: A rátóti legényanya
• Báron György: A hal neve: Wanda
• Kovács András Bálint: A hekus
• Szemadám György: Tanmesék a szexről
• Fáber András: A légy
• Koltai Ágnes: Disznó szerencse
• Tamás Amaryllis: Moonwalker
KÖNYV
• Kelecsényi László: Luís Buñuel: Utolsó leheletem
KRÓNIKA
• N. N.: Szőts István szeminárium Esztergomban
• N. N.: Francia filmhét
• N. N.: Filmsorozatok
• N. N.: Reklám...

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Sztrájktól megbénítva

Sajóhelyi Gábor

Az ausztrál filmgyártásnak kevés értéke jutott el eddig hozzánk. Nálunk is a Mad Max szadizmusa és a Krokodil Dundee naiv civilizációkritikája a legkelendőbb ausztrál importcikk. Richard Lowenstein filmje még ilyesfajta kétes értékkel sem bír, céljában és megvalósításában egyaránt zavaros.

Pedig a jó szándék vitathatatlan. Lowenstein az 1937-es korumburrai bányászsztrájk történetét idézi fel. De hogyan? A szakszervezeti ülés folytatólagosan rámontírozódik az Üdvhadsereg bősz zsoltárénekléseire; a Vörös Zászló című mozgalmi dal (véletlenül vagy szándékosan?) az Oh, Tannenbaum karácsonyi dallamát idézi; a funkcionárius dublini kupiét énekel; a lengyelül gajdoló sztrájktörőt erőszakkal leitatják, s közben szól a „black leg” ballada. A sztrájk leginkább egy kanmuri és egy cserkészdzsembori leverésének látszik. Szatíra esetében ez elfogadható, sőt szükséges és élvezetes, itt azonban érthetetlen és visszataszító.

Hiába szólal meg a film elején és végén a hitelesség érzetét erősítendő az 1937-es sztrájk két még élő vezetője, Wattie és Agnes Doig, a történelem olyasfajta „átstilizálása,” szubjektív átértelmezése folyik itt, mint Forman amerikai filmjeiben (mindenekelőtt a Hairben). A magyar szöveg is „formanizált”: jaj, csak senki meg ne sértődjék a nyelvvédőtől a politikusig! Pedig a bányászok sehol sem beszélnek olyan „irodalmiasan”, mint itt. Bizony a lapáttól kezdve az „oroszokig” sokszor elhangzik az az ominózus angol jelző, amelyet a magyar szinkron szemérmesen félrefordít. A stílusértéken túl jelentést is hordoz; hiba volt elhagyni.

Ez a sablonokkal terhes, minden jelenetében előre kiszámítható film, fiaskó. Még igazi színészi játékkal sem ajándékoz meg minket, nemhogy esztétikai vagy szociológiai felfedezésekkel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/10 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4937