KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/augusztus
• Fáber András: Alkony neonfényben Davis Cone hiperrealista mozifestményei
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Világunk, Elvis képmása alatt Cannes

• Bikácsy Gergely: Sólymok és csigák Hingsmith filmen
• N. N.: Patricia Hingsmith regényei filmen
• Hirsch Tibor: A 007-es történetei Détente-barométer a moziban
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Hat bagatell
• Székely Gabriella: Gyerekbetegségek gyógyíthatatlan szövődményei Beszélgetés Kardos Ferenccel
• Mészáros Márta: Ázsiai udvarok Útinapló
• Lukács György: Két Lukács György-levél Guido Aristarcóhoz
TELEVÍZÓ
• György Péter: Az ideiglenes parlament A Napzártáról
LÁTTUK MÉG
• Fábián László: A rátóti legényanya
• Báron György: A hal neve: Wanda
• Kovács András Bálint: A hekus
• Szemadám György: Tanmesék a szexről
• Fáber András: A légy
• Koltai Ágnes: Disznó szerencse
• Tamás Amaryllis: Moonwalker
KÖNYV
• Kelecsényi László: Luís Buñuel: Utolsó leheletem
KRÓNIKA
• N. N.: Szőts István szeminárium Esztergomban
• N. N.: Francia filmhét
• N. N.: Filmsorozatok
• N. N.: Reklám...

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hódító Pelle

Létay Vera

 

„A szív szocialistája, s így Dánia büszkesége és az egész világ morális tulajdonosa” – nyilatkozott Thomas Mann Martin Andersen Nexőről, a dán nagyrealizmus, vagy ahogyan nálunk egy időben mondták, a szocialista realizmus mesteréről, akinek Hódító Pelle című regény-tetralógiájából készült az 1988-ban cannes-i Arany Pálmát nyert filmváltozat, Bille August alkotása.

Ez a dús és érzéki, a jellem-és társadalom-ábrázolás tekintetében egyaránt elmélyült film, amely a nagyepikai lélegzetvételű történet első szakaszára közelít csupán, valószínűleg hibátlan mű: bonyolult és gazdag emberi kapcsolatok, a skandináv századvég hangulatának a paraszti cselédsorsra is rávetülő dekadens pompája, a természet bukolikus életereje, a szociális feszültségek és ábrándok finom szövevénye elnémítja a kritikai okvetetlenkedést. És mégis – talán a több évtized alatt ízlésünkben felhalmozódott antitoxin, a nehézrealizmus szakadatlan támadása nyomán kialakult rezisztencia teszi, a démoni cincogás a súlyos és ünnepélyes világmegváltás és társadalomkritika zenekarának ellenében – a moziban ólmos közömbösség lesz úrrá rajtunk.

Kétségtelen, a Svédországból Dániába emigráló nincstelen paraszt, az öregedő, társtalan apa és a tízéves Pelle szeretetteli kapcsolata, a falusi cselédtársadalom hierarchikus belső drámái, a kikapós földesúr és mellőzött feleségének szerelem és gyűlölet szélsőségei között vergődő viaskodása, mely a véres férfiatlanítás bosszújába torkollik, a fiú öntudatra ébredésének folyamata, a sokalakos, széles freskó, egy érintetlenebb nyugati közegben a miénkénél melegebb fogadtatásra talál.

Lehet, hogy néhány év múlva, amikor fásultságunkat és telítettségünket már kihevertük, s az új szociális feszültségek új érzékenységet ébresztenek, a filmet újranézve, a mi arany pálmánk is kihajt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/04 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4326