KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/június
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Stílus kerestetik Kiküldött munkatársunk beszámolója

• N. N.: „Hagyd beszélni a Kutruczot!” Részletek Ember Judit 1985-ös dokumentumfilmjéből
• Máriássy Judit: Mitől hal meg a filmrendező? Befejezetlenül maradt visszaemlékezés Máriássy Félixre
• Zalán Vince: A kamerás ember Beszélgetés Koltai Lajossal
• Kovács András Bálint: A Törvény csele Jim Jarmuschról
• György Péter: Az új Éden és Pokol Ó-Hollywood
• N. N.: Életünk legszebb évei
• Vasadi Péter: Mr. Thorn, az Antikrisztus Az Ómen-trilógia ürügyén
• Ágh Attila: A fény messze van Véletlen
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Élők és holtak városa Kairó
• Bikácsy Gergely: García Márquez magyar szavai Huelva
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája
• Broczky Beáta: ...evilágból...
• Ében Viktor: Az utolsó jelenet
• Székely Gabriella: Rémült rohanás
• Fáber András: Godzilla Mechagodzilla ellen
• Koltai Ágnes: Miért?
• Ardai Zoltán: Tiszt, rózsával
• Bikácsy Gergely: A kém, aki szeretett engem
• Tamás Amaryllis: Figyelem
• Zalán Vince: Egyik viseli a másik terhét
• Schubert Gusztáv: K2 – Film a prostituáltakról (Az éjszakai lányok)
KRÓNIKA
• N. N.: Tarkovszkij-kollokvium
• N. N.: Osztrák filmhét
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szegény embert az amish húzza

Petrányi Viktória

 

Brad és Caroline, a két elvetemülten gazdag, bár számos rejtett emberi értékkel megáldott New York-i, hatalmas esélyt kapnak az élettől, hogy elfuserált házasságukat, életüket, értékeiket újragondolhassák, s felfedezhessék mindazt, amit eddig nem láttak – a pénzüktől. A két mesébe illően torz figura, a láncdohányos, ex-divattervező negyvenes hisztérika és üzletemberre egyáltalán nem emlékeztető, remek humorú, kissé idióta férje, az adóhivatal elszánt akcióhősei elől egy amish közösségbe menekülnek, ahol igazi leckéket vehetnek erkölcstanból. (A megmentő kisebbség ezúttal nem fekete, homoszexuális, hontalan, hanem csak „puritán, XIX. századi módra”. Szélsőségesebb és direktebb példát úgy tűnik nem talált a film az értékek bemutatására.) A dolgos világban hőseinknek eleinte nem áll kézre az eke, testre a szürke munkaruha (a tészta ragad, a ló rúg, a víz hideg, az árnyékszék messze van), de jellemfejlődésből rekordot javítva egy-két hét alatt érző szívű, erkölcsös, szerelmes emberpárrá válnak, no lám, mit nem tesz egy kis munka...

A tipizált hősök – akik ebben a filmben igen becsülendő módon helyenként valódi arcot öltenek – harcba indulnak egy számukra idegen életmóddal. Ez a felvetés egy valóban szórakoztató szituációs komédiát is elindíthatna, de a film első egyharmada után bekövetkezik a legrosszabb. A könnyed, ügyesen megírt, társadalombíráló történetből gyenge moralizálásban kimerülő dráma válik, ahol a humor a második helyre szorul, majd tökéletesen elhal. A burleszk elemekkel tűzdelt, szimbólumoktól hemzsegő, irreális világban, vásári csendéletekre emlékeztető képeket láthatunk, Kristie Alley nem túl változatos, de annál bájosabb mosolyával.

A gazdag-szegény ellentétpár boncolgatása nemcsak triviális, de igazságtalan és hazug is. A puritán közösség tagjait élhetetlen, bugyuta balekokként ábrázolták. A politikai korrektség jegyében a társadalmi különbségek persze eltöröltetnek; mindenkiből válhat jó ember, ha megtapasztalja a felemelő szegénységet. A valódi kérdés mégsem a moralizálással kapcsolatban vetődik fel. Az igazi probléma, hogy miért nem vállalja fel egyetlen hasonló komédia sem a könnyed szórakoztatás feladatát, miért tekintik missziójuknak társadalmi igazságok hangoztatását. A válasz – az ilyen típusú filmek nagy számát tekintve – valami furcsa, soha nem nyugvó, közösségi lelkiismeretben keresendő.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/07 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3748