KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/május
• Kovács István: Shakespeare-i kamera A hetvenes évek lengyel történelmi filmjeről
• Gazdag Gyula: Félek Ewald Schormról
• Tamás Gáspár Miklós: Bukarest, 1942 Bevezető egy filmsorozathoz
• Székely Gabriella: Megbűnhődtük-e már a jövőt? Kerekasztal-beszélgetés a történelmi dokumentumfilmekről
• Schlett István: És mégis – a szociáldemokrácia? Komor ég alatt
• Mohay Tamás: A „gyűjtő” Balladák filmje
• Horgas Béla: Ki húzza a rövidebbet? Lenullázott légió
• Reményi József Tamás: A szánalom horrorja Mielőtt befejezi röptét a denevér
• György Péter: Német hétköznapok A bádogdob
• Fáber András: Lényünk gólem-arca Mai gondolatok egy régi filmről
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: A bűn szépsége
• Bikácsy Gergely: Angyalpor
• Schubert Gusztáv: Az eastwicki boszorkányok
• Nagy Zsolt: Az embervadász
• Nóvé Béla: Törvényszéki héják
• Szemadám György: Barabás
• Zsenits Györgyi: Vili, a veréb
• Marton László Távolodó: A fehér sárkány
POSTA
• Fenyvesi Róbert: Diszkrét észrevétel
• N. N.: Válasz

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tévémozi

Jeanne d’Arc

Bikácsy Gergely

 

Arcok uralják ezt a filmet: belső fényt vagy belső sötétet sugárzó arcok. Párbeszéd folyik itt a Jó és Gonosz között, vakítóan fehér falak előtt, s ez a csupasz háttér kérlelhetetlenül erősíti fel a hazugság és a rosszindulat minden gesztusát. A dán Carl Theodor Dreyer filmje valószínűleg mindmáig a legszebb, legtökéletesebb francia film. A kegyetlen, a haragos szépség filmje: nem kér könnyes ámulatot vagy ájtatos „együttérzést”. Mivel nagyrészt a híres rouen-i per eredeti jegyzőkönyvére támaszkodott, sok benne a felirat. A legtöbbet „beszélő” némafilm talán, s a közelképekkel zenei ritmusban feleselő, irodalmi igényű szövegek maguk is értékesek. A nézőben azonban Maria Falconetti Jeanne d’Arc-arca marad meg. Rövidre nyírt hajjal, kerek, tágranyílt szemmel néz bíráira. Szeméből ömlenek a könnyek, de hamar rádöbbenünk, hogy az igazság és hazugság harcában nem kell drukkernek lennünk. Mint ahogy a bírák gusztustalanul rút pofája is inkább hidegen eltávolít, mintsem gyűlöletet ébresztene. Pilinszky János-szellemű remekmű ez. Jeanne d’Arc-nak már a léte is kihívás a hordába verődő rútság számára.

„Dreyer stílusa a Jeanne d’Arc-ban a tanúságtétel stílusa. A hősök lelke feltárul előttünk, szinte azt mondhatnék, hogy a lélek dokumentumfilmje pereg előttünk” – írja Gregor és Patalas filmtörténete. E rendkívüli etikai mélységet elérő film mintegy összefoglalása is a némafilm formanyelvének. A mozgókép művészete 1927-re, itt és ekkor olyan gazdagság birtokában volt, melyet a hangosfilm azóta is, több, mint ötven éve, dadogva keres csupán. Ijesztő kérdés, hogy a hamispénzhez szokott mai néző, aki e gazdagságnak soha nem volt birtokában, egyáltalán, képes-e meglátni ilyen hatalmas kincset...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/10 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6633