KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/május
• Kovács István: Shakespeare-i kamera A hetvenes évek lengyel történelmi filmjeről
• Gazdag Gyula: Félek Ewald Schormról
• Tamás Gáspár Miklós: Bukarest, 1942 Bevezető egy filmsorozathoz
• Székely Gabriella: Megbűnhődtük-e már a jövőt? Kerekasztal-beszélgetés a történelmi dokumentumfilmekről
• Schlett István: És mégis – a szociáldemokrácia? Komor ég alatt
• Mohay Tamás: A „gyűjtő” Balladák filmje
• Horgas Béla: Ki húzza a rövidebbet? Lenullázott légió
• Reményi József Tamás: A szánalom horrorja Mielőtt befejezi röptét a denevér
• György Péter: Német hétköznapok A bádogdob
• Fáber András: Lényünk gólem-arca Mai gondolatok egy régi filmről
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: A bűn szépsége
• Bikácsy Gergely: Angyalpor
• Schubert Gusztáv: Az eastwicki boszorkányok
• Nagy Zsolt: Az embervadász
• Nóvé Béla: Törvényszéki héják
• Szemadám György: Barabás
• Zsenits Györgyi: Vili, a veréb
• Marton László Távolodó: A fehér sárkány
POSTA
• Fenyvesi Róbert: Diszkrét észrevétel
• N. N.: Válasz

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ne vedd el tőlem a napot!

Nóvé Béla

 

Aki valaha is megtapasztalhatta, mit jelent Párizsban pénztelen jövevényként az utcákat róni, a bábeli sokaságban ismerős arcokra vadászni, kávéházak, mozik és gyorsbüfék előterében üres gyomorral, árván, egyetlen megváltó találkozásra várni – annak Michel Blanc nagyvárosi pikareszkje jellegzetes alakjaival és helyzeteivel bizonyára eleven élményként fog visszaköszönni. A népszerű rendező és komikus a mai francia vágáns filmköltészet rokonszenves képviselője. Afféle európai Woody Allen: magára írott, maga rendezte szerepeiben egyszerre félszeg, szószátyár és fontoskodó, külseje jelentéktelen, s a nőkkel szemben (csakúgy, mint a manhattani anti-adonisz) valóságosan és képletesen többnyire mindig alul marad. Egy ilyen komikusan esetlen figura mellé természetesen szükség van magabiztos, erős és rendíthetetlen társra, hogy a humoros helyzetek belső kontrasztja és szereposztása teljes legyen. Filmünk két jobb sorsra érdemes clochard-ja, Denis és François közül az utóbbira jut e szerep (Denis-t Michel Blanc, François-t Gerard Lanvin játssza).

Denis és François nem igazi csavargók, csupán pénz, munka, s a nők után loholva kényszerülnek állandó helyváltoztatásra. François zenész – ez az alibi: neki kell munkát, menedzsert találni. Emberüket keresvén így vetődnek Párizsba, ahol kezdetben utcasarkon és aluljáróban „lépnek fel”, garniszállókban hálnak, lopva önkiszolgálókban lakomáznak, majd mindenünnen kikopva, kipofozva, egy színesbőrű nyomortanyán lelnek átmeneti otthonra. Denis telivér néger családanyákkal, François Mathilde-dal, egy szépséges jazztáncos lánnyal kezd liaisont. Ez utóbbin a vagabund komédia kishíján megbicsaklik és melodrámába fordul. Szerencsére Mathildot karrierje Amerikába szólítja, s a néző így nem lehet tanúja románcuk folytatásának. A zárójelenetben csupán azt látja, hogy a két derék francia – ráunva a párizsi alvilágra – immár New Yorkban, a manhattani mulatók környékén kószál. Ha François azóta rátalált Mathilde-ra, ám legyen. De ha Denis (Michel Blanc) valahol belebotlott Woody-ba – nos, ennek még lesz folytatása.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/02 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5613