KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/május
• Kovács István: Shakespeare-i kamera A hetvenes évek lengyel történelmi filmjeről
• Gazdag Gyula: Félek Ewald Schormról
• Tamás Gáspár Miklós: Bukarest, 1942 Bevezető egy filmsorozathoz
• Székely Gabriella: Megbűnhődtük-e már a jövőt? Kerekasztal-beszélgetés a történelmi dokumentumfilmekről
• Schlett István: És mégis – a szociáldemokrácia? Komor ég alatt
• Mohay Tamás: A „gyűjtő” Balladák filmje
• Horgas Béla: Ki húzza a rövidebbet? Lenullázott légió
• Reményi József Tamás: A szánalom horrorja Mielőtt befejezi röptét a denevér
• György Péter: Német hétköznapok A bádogdob
• Fáber András: Lényünk gólem-arca Mai gondolatok egy régi filmről
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: A bűn szépsége
• Bikácsy Gergely: Angyalpor
• Schubert Gusztáv: Az eastwicki boszorkányok
• Nagy Zsolt: Az embervadász
• Nóvé Béla: Törvényszéki héják
• Szemadám György: Barabás
• Zsenits Györgyi: Vili, a veréb
• Marton László Távolodó: A fehér sárkány
POSTA
• Fenyvesi Róbert: Diszkrét észrevétel
• N. N.: Válasz

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kamaszok a háborúban

Gelencsér Gábor

 

Berlin, 1944. Egy tizenöt éves fiút kirúgnak a gimnáziumból, mert kiderül róla, hogy nem árja. Értetlenül áll a tény előtt: apja náci tisztként esett el a keleti fronton, ő maga a Hitlerjugend kitüntetett szakaszvezetője, ráadásul szőke. A hatalom büszke fiából megtagadott, üldözött emberré válna. Ezen a ponton ugyanis a dramaturgia közbeszól: egy jótékony hivatalnok megsemmisíti a fiú származásáról szóló papírokat. Furcsa mód ez a kiagyalt fordulat menti meg a filmet attól, hogy elviselhetetlenül sematikus legyen. Hősünket nem a külső körülmények kényszere, hanem saját vívódása és kétkedése vezeti el az igazság felismeréséhez –, s ez árnyaltabb jellemzést tesz lehetővé. Nem lesz rögtön ellenálló, náci neveltetését nem veti le egyik pillanatról a másikra. Egyfelől magabiztos felnőttvirtussal, másfelől értékrendjében elbizonytalanodva éri meg a háború végét, s mondja ki róla kamaszosan végkövetkeztetését: átverés volt.

Hiába azonban a főhős életszerű ábrázolása, maga a film hitetlen marad. A fiú nem jobb-rosszabb jellemek, hanem a háborús filmek untig ismert, elnagyolt típusai között forog.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/10 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4934