KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/május
• Kovács István: Shakespeare-i kamera A hetvenes évek lengyel történelmi filmjeről
• Gazdag Gyula: Félek Ewald Schormról
• Tamás Gáspár Miklós: Bukarest, 1942 Bevezető egy filmsorozathoz
• Székely Gabriella: Megbűnhődtük-e már a jövőt? Kerekasztal-beszélgetés a történelmi dokumentumfilmekről
• Schlett István: És mégis – a szociáldemokrácia? Komor ég alatt
• Mohay Tamás: A „gyűjtő” Balladák filmje
• Horgas Béla: Ki húzza a rövidebbet? Lenullázott légió
• Reményi József Tamás: A szánalom horrorja Mielőtt befejezi röptét a denevér
• György Péter: Német hétköznapok A bádogdob
• Fáber András: Lényünk gólem-arca Mai gondolatok egy régi filmről
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: A bűn szépsége
• Bikácsy Gergely: Angyalpor
• Schubert Gusztáv: Az eastwicki boszorkányok
• Nagy Zsolt: Az embervadász
• Nóvé Béla: Törvényszéki héják
• Szemadám György: Barabás
• Zsenits Györgyi: Vili, a veréb
• Marton László Távolodó: A fehér sárkány
POSTA
• Fenyvesi Róbert: Diszkrét észrevétel
• N. N.: Válasz

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Közelebb!

Köves Gábor

 

Akárhogy is, még mindig jól tud esni néhanapján, ha magunkra hagynak néhány órácskára a moziban, anélkül, hogy a filmvásznon kibomló dráma fontosabb pillanataiban jótékonyan odasúgnák a túloldalról: most tessék csak nagyon figyelni! Felszólításra műélvezni igencsak körülményes dolog, a rendező, a jónevű Mike Nichols személye azonban képes elhitetni, hogy egy mégoly veszélyesen presztízs-értékű műfajban, mint amilyen a divatos színpadi kamaradrámák megfilmesítése, ilyen kényelmetlen helyzettől nem kell tartanunk. Bosszantó, hogy épp ezt a kipróbált filmest, a filmnyelvet igazoltan folyékonyan beszélő direktort kápráztatta el az a nagyon is színpadias világ, mely két jólszituált, nagyvárosi értelmiségi páros egymásba gabalyodó viszonyainak iskolás ábrázolásával, gondosan lekerekített monológokon keresztül igyekszik „leleplezni” a párkapcsolatokon belüli hatalmi harcokat és szerepjátékokat. A Közelebb! divatos nyelven prédikáló, nagyszabású színészi alakításokra programozott film, jobban mondva megfilmesített színház, amely elsősorban a színészek örömét szolgálja. Ők négyen – s ezért aligha hibáztathatók – látható élvezettel vesznek részt e nagyszabású, ám teljességgel életidegen, többfelvonásos szócsatában, amelyet néhány londoni külső hívatott filmszerűvé tenni. Persze mindenféle bizonyítványt meg lehet magyarázni, létezik például az a fajta érvelés is, miszerint, vannak filmek, amelyek azért unalmasak, mert a bemutatni kívánt szereplőknek is ez a legjellemzőbb tulajdonságuk. E szánalmas magyarázat szerint tehát Nichols filmje azért üres, öntetszelgő és igazmondásában is hamis, mert hiú, hazug és cinikus figurákról szól a tantörténet.  


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/02 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4814