KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/május
• Kovács István: Shakespeare-i kamera A hetvenes évek lengyel történelmi filmjeről
• Gazdag Gyula: Félek Ewald Schormról
• Tamás Gáspár Miklós: Bukarest, 1942 Bevezető egy filmsorozathoz
• Székely Gabriella: Megbűnhődtük-e már a jövőt? Kerekasztal-beszélgetés a történelmi dokumentumfilmekről
• Schlett István: És mégis – a szociáldemokrácia? Komor ég alatt
• Mohay Tamás: A „gyűjtő” Balladák filmje
• Horgas Béla: Ki húzza a rövidebbet? Lenullázott légió
• Reményi József Tamás: A szánalom horrorja Mielőtt befejezi röptét a denevér
• György Péter: Német hétköznapok A bádogdob
• Fáber András: Lényünk gólem-arca Mai gondolatok egy régi filmről
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: A bűn szépsége
• Bikácsy Gergely: Angyalpor
• Schubert Gusztáv: Az eastwicki boszorkányok
• Nagy Zsolt: Az embervadász
• Nóvé Béla: Törvényszéki héják
• Szemadám György: Barabás
• Zsenits Györgyi: Vili, a veréb
• Marton László Távolodó: A fehér sárkány
POSTA
• Fenyvesi Róbert: Diszkrét észrevétel
• N. N.: Válasz

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Börtöncsapda

Turcsányi Sándor

Megint egy üvegházi történet. S mint tudjuk, ott túl a rácson egy más világ van... hol közel a másvilág. Ez esetben a kritikus alapkérdése: mi a közös Jean-Claude Van Damme és Almási Zsuzsi működésében? Az alkotók nem maradnak adósaink a válasszal. A dupla lutz. Csakhogy míg Zsuzsink annakidején a mutatvány után rendszerint fenékre huppant, addig a jó Jean – engedelmeskedve korunk és körülményeink parancsának – pofán rúg valakit. Ez a tevékenység meg is határozza az alkotás eszmeiségét. Amerre lépünk, ezernyi gyilok terem, karabély, garotte, nagykés, kiskés, automata mosógép. Végül a pokol kapuja is föltárul.

Eredeti mesével ülünk szemben. Az alapvető eltérés az eddigi dutyi-diliktől, hogy a főrab most műrab, amolyan undercover angel. Burke nyomozó – Lombroso nagyobb dicsőségére – elvegyül a büntetőintézet rendes beutaltjai között, hogy titokzatos és sorozatos halálesetek rejtélyére derítsen fényt. A rejtélyt ugyan megoldja, de fény az nem derül. Marad a sötétség. A sunyi, a gonosz, a buta sötétség. Szégyelljük magunkat!

A mű családfájára is érdemes egy pillantást vetni. A büszke anyai ág Robin Cook Kómájáig is elvezethető. Az apa személye homályos, hiszen börtön az egész (film)világ. Ide kívánkozik még, hogy e minden kockájában visszataszító mű rendezője, mielőtt Hollywood Olimposzának meghágásához látott volna, két évig Európában tanult. A forgalmazó állítása szerint Federico Fellini keze alatt. Hát én kíváncsi lennék... Nem, mégsem vagyok kíváncsi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/03 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=445