KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/május
• Kovács István: Shakespeare-i kamera A hetvenes évek lengyel történelmi filmjeről
• Gazdag Gyula: Félek Ewald Schormról
• Tamás Gáspár Miklós: Bukarest, 1942 Bevezető egy filmsorozathoz
• Székely Gabriella: Megbűnhődtük-e már a jövőt? Kerekasztal-beszélgetés a történelmi dokumentumfilmekről
• Schlett István: És mégis – a szociáldemokrácia? Komor ég alatt
• Mohay Tamás: A „gyűjtő” Balladák filmje
• Horgas Béla: Ki húzza a rövidebbet? Lenullázott légió
• Reményi József Tamás: A szánalom horrorja Mielőtt befejezi röptét a denevér
• György Péter: Német hétköznapok A bádogdob
• Fáber András: Lényünk gólem-arca Mai gondolatok egy régi filmről
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: A bűn szépsége
• Bikácsy Gergely: Angyalpor
• Schubert Gusztáv: Az eastwicki boszorkányok
• Nagy Zsolt: Az embervadász
• Nóvé Béla: Törvényszéki héják
• Szemadám György: Barabás
• Zsenits Györgyi: Vili, a veréb
• Marton László Távolodó: A fehér sárkány
POSTA
• Fenyvesi Róbert: Diszkrét észrevétel
• N. N.: Válasz

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Mindörökké

Tamás Amaryllis

 

Az ősi tohuvabohu technikai-tudományos arculatú visszatérése – a kényelmes, ám rideg gazdasági-szociális szervezettség, a tehetség hajcsár kihasználása pusztán a fizikai szükségletek kielégítésére – nemcsak lelkes egyetértést szül, teljes visszautasítást is kivált. Olyat, amelyhez az összpontosítás, a gondolkodás és az észlelés aszkézisé-re van szükség. A gondolkodástörténet mindenkori vándor tudósainak, a szerzeteseknek visszatérése a meditációhoz, a gyermeki zsenialitás (együgyűség) tudatos megőrzése valódi belső szabadságot és elmélyült elhatározást feltételez. A szellem kíváncsiságát megőrző vándor-szerzetes, a kutató ember, amint az ész hamis optikáit mellőzve a lét és nemlét kérdéseit vizsgálja – az Ember, akinek lennie kellene. Aki együttélve, ugyanakkor elszigetelődve a kontár ember-istenek világától, élethosszig naponta kezdi újra az elmélkedést a kozmosz és az emberiség teremtésének titkairól.

Comenius, Cervantes, Voltaire, Goethe, Lamartine emberiség-költeményei és regényei ugyanazt a kérdést teszik föl, amit ez a szerzetesvallomásokra épülő dokumentumfilm is (honnan jöttünk? hol tartunk? hová megyünk?); – a lekiismerettől vezérelt ember viszontagságos útját követik a hit megtalálásáig.

A krisztusi életeszményt radikális formában megélő szerzetesek, apácák kontraszt-társadalma mindig is sajátos kihívás volt. Ma is az, hiszen Tölgyesi Ágnes filmjében nemcsak a negyven évvel ezelőtt betiltott szerzetesrendek még megszólaltatható bencés, piarista, ferences páterei képviselik a „lehet nem együtt úszni az árral...” ideáját, hanem mai fiatalok, akik a szerzetesi hivatást választották. Hogy a csorbítatlan isteni szabadságon meditáljanak, állhatatos egyszerűséggel és szerénységgel: „...arra gondoltam, mennyivel nagyobb a valószínűsége annak, hogy nemcsak az van, amit látok, és kutatni kezdtem, vajon Isten nem hagyott-e magáról valami jelet a világban.” (Pascal, 693. töredék.)


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/06 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4145