KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/május
• Kovács István: Shakespeare-i kamera A hetvenes évek lengyel történelmi filmjeről
• Gazdag Gyula: Félek Ewald Schormról
• Tamás Gáspár Miklós: Bukarest, 1942 Bevezető egy filmsorozathoz
• Székely Gabriella: Megbűnhődtük-e már a jövőt? Kerekasztal-beszélgetés a történelmi dokumentumfilmekről
• Schlett István: És mégis – a szociáldemokrácia? Komor ég alatt
• Mohay Tamás: A „gyűjtő” Balladák filmje
• Horgas Béla: Ki húzza a rövidebbet? Lenullázott légió
• Reményi József Tamás: A szánalom horrorja Mielőtt befejezi röptét a denevér
• György Péter: Német hétköznapok A bádogdob
• Fáber András: Lényünk gólem-arca Mai gondolatok egy régi filmről
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: A bűn szépsége
• Bikácsy Gergely: Angyalpor
• Schubert Gusztáv: Az eastwicki boszorkányok
• Nagy Zsolt: Az embervadász
• Nóvé Béla: Törvényszéki héják
• Szemadám György: Barabás
• Zsenits Györgyi: Vili, a veréb
• Marton László Távolodó: A fehér sárkány
POSTA
• Fenyvesi Róbert: Diszkrét észrevétel
• N. N.: Válasz

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Veszettek

Halász Tamás

 

Először megütköztem Antonia Bird semmitmondó filmcímének magyarosításán. Aztán mégsem. Találó, hiszen egymagában tendenciát jelöl: az angol film elfordította tekintetét sármos/szexis színészeiről – még Hugh Grantet is elengedték Hollywoodba –, és a kisbetűs vesztesek felé fordult. Mai hősei zuhanó, borostás egzisztenciák, puszta önfenntartásukért durvább vagy kifinomultabb eszközökkel küzdő peremkerületiek. A rendezőnő A pap című filmjében jóval hatásvadászabb húrokat pengetett, amikor az angol iparváros fiatal meleg papjának harcát mutatta be a kegyetlen valóság, s feljebbvalói ellen – és vice versa. A Veszettek hősei hol finomabb, hol durvább lelkületű rosszfiúk, harmincas-negyvenes rusztikus tucatarcok, finom jellemrajzzal egy kissé banális, majd érdekessé váló krimiben. Velük másképpen nehéz az azonosulás. Bird mellesleg ezzel a munkájával megnyerte a 16. Nemzetközi Bűnügyi Filmfesztivál nagydíját.

A Veszettekben az angol rögvaló próbálkozik: ott van Robert Carlyle (Alul semmi, Trainspotting), aki talán szeretne végre intrikus mestercukrászt is játszani, csak nem hagyják (hiába, a markáns arcél), aztán Damon Albarn, a Blur nevű angol sztárzenekar jóvágású énekese, továbbá van még szerelmi szál és jó kemény zene (két zenekar a sok közül: Pigforce, Longpigs).

A film vége sokszoros csavar: utolsó öt perce dicsérni való, de az előzmények gyenge rendezői kézre vallanak. Bird kést, pirotechnikust, tűzpárbajt, yardot túlélt hősei ugyanúgy slisszolnak ki filmjéből, mint MacGregor a Trainspotting fináléjában, csak nekik üres marad a zsebük. A Veszettek egy aktuális trend tompább fényű gyöngyszeme.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/06 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3732